Szilágyi Liliána Mexikóba költözött

2024.02.26. 16:54

Szilágyi Liliána, a korábbi Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő Mexikóban kezdett új életet – számolt be a Sportal. A lap kérdésére Keviczki István, a 27 éves olimpikon ügyvédje megerősítette, hogy a hír igaz.

„Liliána Mexikóban él és dolgozik, ez nem titok” – fogalmazott Keviczki. Hogy pontosan mivel foglalkozik kint, arról nincsenek információk, de az Instagram-oldalán jógaoktatóként és szabadúszó modellként utal magára.

Bántalmazási ügy

Mint ismert, Szilágyi Liliána 2021 decemberében az Elviszlek magammal című műsorban beszélt először azokról a testi és lelki borzalmakról, amelyek őt, édesanyját és húgát érték a korábbi olimpikon úszó édesapja részéről.

Szilágyi később több interjúban és saját közösségi felületein is beszélt a bántalmazás hatásairól – mint fogalmazott, mindezt azért tette, hogy saját tragikus sorsán keresztül segíteni tudjon mindazoknak, akik hasonló cipőben járnak, járhatnak, és hogy hasonló bántalmazás áldozataiként kiálljanak önmagukért.

Apja ezt követően rágalmazás miatt feljelentette a lányát, azonban az ügy részleteinek megismerése miatt a bíróság ezzel párhuzamosan Szilágyi Zoltán ellen is a feljelentés eszközével élt. Tavaly decemberben megszületett a döntés az utóbbi üggyel kapcsolatban, a rendőrség lezárta a nyomozást, mivel a Liliána által elmondott cselekmények elévültek. Februárban pedig a a bíróság az előbbi ügyet is lezárta, és megszüntették a Szilágyi Liliána elleni becsületsértési pert.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.