Megszüntették a Szilágyi Liliána elleni becsületsértési pert

2024.02.21. 20:09

Ahogyan arról az Index is beszámolt, az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó, Szilágyi Liliána 2021 decemberében az Elviszlek magammal című műsorban beszélt először azokról a testi és lelki borzalmakról, amelyek őt, édesanyját és húgát érték a korábbi olimpikon úszó édesapja részéről.

Szilágyi Liliána később több interjúban és saját közösségi felületein is beszélt az érzelmi, fizikai és szexuális bántalmazás hatásairól. Apja ezt követően rágalmazás miatt feljelentette a lányát, azonban az ügy részleteinek megismerése miatt a bíróság ezzel párhuzamosan Szilágyi Zoltán ellen is a feljelentés eszközével élt.

Tavaly decemberben megszületett a döntés az utóbbi üggyel kapcsolatban, a rendőrség lezárta a nyomozást, mivel a Liliána által elmondott cselekmények elévültek.

A rágalmazási és becsületsértési per – amelyben Szilágy Zoltán 30 milliót követelt a lányától – nem évülhetett el, és a jogi eljárás folytatódhatott volna a héten tucatnyi tanú meghallgatásával, de ebből nem lesz semmi – írja a Sportál.

A portál szerint a tanúk értesítést kaptak, hogy a bíróság lezártnak tekinti az ügyet, miután Szilágyi Zoltán nem jelent meg a korábbi tárgyalási napokon.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.