Volt náci nyomorított meg több tízezer sportolót

Az ügy azért került nem olyan régen ismét elő, mert Németországban bemutattak egy új dokumentumfilmet, amelyben szerepel az az Andreas Krieger, aki Heidi Kriegerként látta meg a napvilágot, női súlylökésben lett Európa-bajnok, de az anabolikus szerek miatt teljesen összekeveredtek a hormonjai, és 1997-ben férfivé operáltatta magát.

 

Közben az is kiderült, mindenki jól tudta, mi folyik az NDK gyilkos laborjaiban, sőt az NSZK-ban is szedtek áldozatokat a teljesítményfokozók. 12-15 éves sportolók életét tették tönkre ezek a szerek, amit mindig tudatosan, sokszor a szülők tudtával adták be a gyerekeknek. Mindig ott volt a maradandó károsodás veszélye, így ezek a cselekmények bűncselekménynek minősülnek.

Hitlerjugendből NDK sportminiszter

Az egész torz szülemény Manfred Ewald fejéből pattant ki, vagy legalábbis annak a kommunista vezetésnek a fejéből, amelynek végrehajtója az akkori sportminiszter volt. A 2002-ben, nem sokkal szerény büntetése kihirdetése után elhalálozott politikus, aki náciból lett az NDK sportminisztire, dr. Manfred Höppnerrel együtt alkotta meg a sokak életét megnyomorító, központosított doppingolást.

Ewald a Hitlerjugend tagja volt, elit náci iskolában tanult, majd a háború alatt közszolgálatot teljesített. A Vörös Hadsereg 1944-ben fogta el, 1948-ban szabadult úgy, hogy csatlakozott a német kommunista párthoz. 1961-ben nevezték ki sportminiszternek, és innentől kezdte kidolgozni Höpnerrel a tervet, hogy a sportban hogyan vehetnék át a hatalmat a nyugatiaktól - persze minél hatékonyabban, csalással.

Staatsplanthema 14.25

Így nevezték azt a tervet, amely állami szintre emelte a doppingolást az NDK-ban, amelybe mindenkit bevontak, akik tehettek a sikerekért. A szigorú ellenőrzés természetesen a Stasi, a kelet-német titkosrendőrség feladata volt.

Az első periódust az anabolitikus fázisnak nevezték. Elsősorban stimulánsokat, például amfetamint alkalmaztak. 1964-tól aztán tesztoszteronnal folytatták az emberkísérleteket. Előbb a sportklubokban, főleg a Stasi által felügyelelt Dynamo kubjaiban lett kötelező, majd az anyagokat már a Német Torna és Sportszövetség (DTSB) teljes állományában alkalmazták. A NDK-s sportolók egyre jobbak lettek, az igazi áttörést az 1972-es, müncheni olimpia hozta, amikor az NDK 20 arany-, 23 ezüst-, és 23 bronzérmet nyert, megelőzve ezzel a szomszédos NSZK-t is. Ezen a sikeren felbuzdulva, 1974-ben adták ki a központi parancsot a Staatsplanthema 14.25 megvalósítására.

A legborzasztóbb az egészben, hogy már 12-15 éves korban kezdődött a kiválasztás, tehát az egészen fiatal tehetségeket tömték anabolitikus szerekkel.

Az állami tervben egy kutatócsoport létrehozása szerepelt, amely a legnevesebb kutatókból állt. Tagja volt ennek a Testnevelési és Sport Kutató Intézet, a Mikrobiológiai Intézet, a Katonai Orvosi Akadémia, a VEB Jenaphram és a Drezdai Gyógyszergyár is, akik

Minden évben legalább 1500 ember vett részt a doppingfejlesztésekben, így senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy aki NDK-sként valaha olimpiát, világ-, vagy Európa-bajnokságot nyert az ne vett volna részt a Staatsplanthema 14.25-programban.

Az öt kiváló úszó, Egerszegi Krisztina egykori nagy ellenfele - a még ma is csak 52 éves - Kristin Otto, valamint Kornelia Ender, Ulrike Tauber, Petra Schneider és Ute Geweniger kénytelen volt visszaadni a Swimming World által korábban adományozott év úszója díjat.

Schneider, mikor saját maga ismerte el a doppingolást, kérte, távolítsák el a listákról világcsúcsait, de Geweniger és Tauber is beismerte a csalást. 1977-ben Kornelia Endert – aki 1976-ban az első úszó volt az történelemben, aki egy olimpián négy aranyat nyert – eltiltották a válogatottbeli szerepléstől, amikor nem volt hajlandó beszedni a Oral Turinabolt.

Schneider elmondta, 14 éves kora óta kapta a doppingot, naponta négy, kék színű pirulát kellett lenyelnie. Nem tudta, mi van benne, azt mondták neki, hogy ez olyan gyógyszer, amely segít a regenerálódásban és új erőre kap tőle.

Kristin Otto volt az egyik legvitatottab egyénisége ennek a csapatnak. Ő volt az első nő, aki 1988-ban egy olimpián hat aranyérmet nyert. Az ő lelkivilágát különösebben nem borította fel az a tény, hogy dopping árán jutnak a sikerhez. Ahogy a lebukás után egyszer mesélt erről, csak annyit mondott, hogy

az érmek az egyetlen emlékeztetőek arra, hogy milyen keményen is dolgozott. Ez nem csak a doppingnak köszönhető.

A Stasitól megszerzett adatok alapján Ottónak őrült magas, 17:1 volt a tesztoszteronaránya. (Érzékeltetve, egy a súlyos betegségben szenvedő férfiaknál ez 3:1 szokott lenni.)

Barbara Krause 1975-ben, Caliban a 4x100-as gyorsváltó tagjaként lett világbajnok - 16 évesen -, de az 1976-os olimpiára nem tudták elvinni, mert úgy eltolták a doppingját, hogy a vezetők komolyan tartottak a lebukástól.

Attól a lebukástól, amely a világnak is fel kellett volna, hogy tűnjön. Az 1972-es, müncheni olimpián Roland Matthes (Kornelia Ender korábbi férje) nyerte az NDK két aranyérmét úszásban, négy évvel később már 11-et vihettek haza, éppen csak lemaradva ezzel a 13-at nyerő Egyesült Államok mögött. Ahogy ezt akkor, a háromszor is a gyorsúszás második helyére szoruló amerikai Shirley Babashoff a későbbi interjúban mesélte:

A kelet-németek előtte sehol nem voltak úszásban, aztán egyszer csak eljöttek és taroltak. Az emberek megálltak egy pillanatra. Várjunk egy percet, mi folyik itt? De aztán senkit sem érdekelt, vagy ha érdekelt is, semmit sem tett akkor az ügyért. A NOB-nak fel kellett volna ismernie, hogy itt valami gyanús történik.

Heidi, akiből Andreas lett

Bár hiába emlegette később a lebukott versenyzők többsége, hogy csak bizonyos időszakban, főleg a felkészülés alatt kapták a pirulákat, volt akivel szörnyű dolgokat művelt. A fentebb említett, most 52 éves Andreas Krieger még Heidi Kriegerként nyert női súlylökésben Európa-bajnoki címet. Egy korábbi, Telegraphnak adott interjúban elmesélte, hogy szerencsétlenségére ő is azok közé a tehetségesek közé tartozott, aki felkeltette a Stasi érdeklődését és

Egye férfiasabb vonásai lettek, 24 évesen döntött úgy, hogy ebből elege van, és visszavonul. De addigra már teljesen felborult a hormonháztartása és 1997-től férfiként folytatta az életét.

A hormonváltozások súlyos ízületi betegségeket is okoztak Kriegernek, aki most mint postai munkás dolgozik Magdeburgban. Megnősült, a felesége az az Ute Krause lett, aki úszóként élt át hasonló borzalmakat. Az állam elleni perben találkoztak először, ott mondták el az alábbi sorokat.

Az a kérdés, hogy milyen sportot akarsz látni? Azt a típusút, ahol normális küzdelem zajlik, könnyek vannak, amiért a győztes, vagy a vesztes tisztán megdolgozott, vagy egy olyat akarsz látni, ahol szörnyetegek vívják a show-t, és minden hamis, ami körülötted van?

Ehhez még Krieger felesége, Krause annyit tett hozzá: „Vannak, voltak olyanok, akik tényleg nem tudták, mi folyik itt valójában. Ha a legmagasabb szinten versenyzel, akkor lassan átléped a test és a tudat határát. Ez az egész nem más, mint a minden, vagy a semmi elve. Egyetlen sportoló sem maga találja ki, hogy doppingolni akar, de a becsvágy párosulhat azzal, hogy elveszted az erkölcsi korlátokat.”

Krieger, amikor 1986-ban Európa-bajnok lett 2590 mikrogramm Oral Turinabolt kapott, 

Akiket meggyötört az élet

Voltak olyan sportolók, akik pályafutásuk vége felé, vagy utána szembesültek azzal, mekkora károkat okozott a doppingolás. A kalapácsvető Detlef Gerstenberg mája súlyosan károsodott a doppingszerektől, ami alkohollal kombinálva májrákot okozott. 1992-ben még megműtötték, de 1993-ban meghalt. Gerd Bonk, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok súlyemelő súlyos cukorbetegségben szenvedett, nyugdíjasként számos betegséggel küszködött, végül 63 évesen halt meg négy évvel ezelőtt.

Margitta Pufe az 1980-as, moszkvai olimpián nyert bronzérmet női súlylökésben. Mája olyan súlyosan károsodott, hogy lánya fél oldalára bénán született. Az úszó Martina Gottsch gyermeke deformált lábakkal jött a világra. Ö volt az egyike azon kelet-német sportolóknak, akik beperelték a kelet-német úszószövetséget, aminek eredménye lett, hogy a szövetség főorvosa, Lothar Kipke 15 hónapos börtönbüntetést kapott, persze felfüggesztve.

Mi volt az NSZK-ban?

2013 augusztusában publikálta a Humboldt Egyetem azt a jelentést, amely az NSZK-ban történt, tudatos doppingolásról szólt. A tanulmány szerint a szisztematikus doppingolás az 1970-es évektől kezdődött, amikor megalakult a Belügyminisztérium alá vont Német Szövetségi Intézet Sporttudományi Kara (BISp). A vizsgálat szerint 516 olyan esetet találtak, amely egészen a 90-es évekig az NDK-s mintára, tudatosan adott be sportolóknak teljesítményfokozó szereket.

A döbbenetes az egészben, hogy bár majdnem félmillió euróval támogatta a kormány a kutatócsoport munkáját, konkrét személyeket nem neveztek meg a végén. Adatvédelmi szempontokra hivatkoztak, így bár sok tanulmány foglalkozott az NSZK-ban történt doppingügyekkel és az akkori olimpiai bizottság elnöke, Willi Daume szerepe is ellentmondásos az ügyben, konkrét eseteket, vagy neveket senki sem hozott nyilvánosságra.

A politika hiába biztatott folyamatosan az ügyek felderítésére, senkit sem ítéltek el ebben az ügyben az akkor NSZK-ban, a német egyesítés után pedig, ismét adatvédelmi aggályokra hivatkozva, zárolták az aktákat.

Egyedül a korábbi hétpróbázó Birgit Dressel 1987-es halála kavarta fel egy időre az állóvizet. A korábbi atléta életfontosságú szervei omlottak össze egyszerre. Per is lett az ügyből, mert azt állította a család, hogy kiderült, éveken át doppingolták, és a kezelőorvosának tudnia kellett erről - nem kaphatott volna olyan gyógyszereket, amely a szervezete teljes összeomlásához vezetett.

Dressel 1987. április 7-én csípő- és ágyékfájdalmakkal kereste fel orvosát, aki injekciót és fájdalomcsillapítót adott neki. Másnap már sokkal nagyobb fájdalmat érzett, amelyet újabb, nagyobb dózisú fájdalomcsillapítókkal igyekeztek kezelni. 10-én reggel már a klinikára ment be fájdalmai miatt, ahol megállapították, hogy a veséje és mája – az anabolitikus szteroidokat szedők legnagyobb rémálma – súlyosan károsodott.

Az állapota a reggelihez képest rohamosan romlott, az intenzívre szállították át. Életfontosságú szervek, a vese, a máj és a keringés állt le, három órával később meghalt. Nyilvánvaló, mi okozhatta a halálát, az ügyészség végül arra jutott, hogy a túl sok fájdalomcsillapító okozta, nem a dopping.

Halála után egy évvel a The Times indított cikksorozatot a határokon átnyúló doppingolásról. Az akkori cikk idézi az Athletics Weeklynek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő atlétát:

„Hosszú éveken át doppingoltam, Birgit Dressel, nyugatnémet hétpróbázó tragikus halála döbbentett rá a veszélyre. Tudom, hogy Dressel tragédiája megismétlődhet. Minden olyan sportolót fenyegeti ez a veszély, aki serkentő drogokat szed. Csupán idő kérdése, hogy ki lesz a következő."

Vissza az NDK-hoz: Manfred Ewald pere

Bár jóval túl voltunk már Németország újraegyesítésén, és több sportoló is bevallotta a doppingolást, az első felelősöket csak 1998 márciusában vonták felelősségre: a bíróság az SC Dynamo Berlin hat edzőjét és orvosát ítélte el, de szinte mindenki megúszta pénzbírsággal. A főbűnösök, Manfred Ewald és Manfred Höppner, valamint 22 további vádlott csak 2000 májusában ült a vádlottak padján. Még az is kérdéses volt, hogy megtartják-e a pert, mível az addigra 73 éves Ewaldnak meggyengült az egészségi állapota.

A bíróság 142 rendbeli, kiskorú sérelmére elkövetett súlyos veszélyeztetés ügyében vizsgálódott. A tárgyalás során döbbenetes tények kerültek napvilágra. Brigitte Michel, az egykori diszkoszvető egy olyan dokumentumot is bemutatott, amelyben le volt írva mikor, melyik tablettából és mennyit kellett beszednie. A világcsúcstartó úszó, Carola Nitschke elmondta, ahogy idősebb lett, annál több gyógyszer kapott. Gyerekként fogalma sem volt mit szed, azt hitte, ez valami nyugati hóbort. Ő egyébként azóta már visszaadta az érmeit.

Hasonlóan mesélte el a történetét Birgit Boese súlylökőnő is, akinek későbbiekben asztma, allergia, ízületi problémái lettek. Ő úgy fejezte be a sportot, hogy soha nem tudta, hogy doppingolt. Aztán egy orvosi vizsgálat során közölték vele, hogy gyermekkorában anabolitikus szteroidokat kapott.

Ewald végig azzal védekezett, hogy nem érti a sportolókat és az ellene felhozott vádakat sem. Öt évvel a pere előtt jelent meg önéletrajzi regénye, amelynek az Én voltam a sport cinikus címet adta, amelyben mesélt a doppingügyekről és a tiltott szerek tudatos használatától is.

A bíróság végül Ewaldra és Höppnerre is 22 hónap fegyházbüntetést szabott ki, de mindkettőjüket próbaidőre bocsájtotta. Korábban az úszószövetség egykori orvosát, Lothar Kipkét ítélték el 15 hónapnyi, felfüggesztett börtönbüntetésre.

Akik túlélték is, életük végéig viselik a szervezetükben a volt kelet-német halálgyár emberkisérleteinek nyomait. Ewald az ítélet után egy évvel, 76 éves korában, tüdőgyulladásban hunyt el.