Belógott egy Forma–1-es futamra, és a mezőny után eredt
További Alapvonal cikkek
- Új találmányával mentené meg a magyar labdarúgást ifj. Albert Flórián
- Nagy érdeklődésre számot tartó programot indított a Magyar Olimpiai Bizottság
- A műholdas nyomkövetés mentette meg az életét a vitorlásverseny egyik résztvevőjének a Balatonon
- Andrásfi Tibor, Gémesi Csanád, Siklósi Gergely és Ekler Luca az olimpia értékeit népszerűsítették
- Szabadidős sportolók foglalták el a Nemzeti Atlétikai Központot
Az 1977-es Német Nagydíjig kell visszamennünk, hogy találkozhassunk a német Hans Heyer nevével a Forma–1-ben. Heyer sosem versenyzett a sorozatban, csak a Forma–2-ben próbálkozott pár futamon, ott is különösebb sikerek nélkül. Túraautó-pilóta volt, nem is ment rosszul neki, mert 1974-ben Európa-bajnokságot, 1975-ben és 1976-ban német bajnoki címet nyert hazájában.
Heyer azonban a Forma–1-be vágyott, és 1977-ben Hockenheimben el is jött erre az esély. Az akkoriban 34 éves túraautós az újonc ATS-Zakspeed csapat egyik Penske kocsiját bérelte ki, és megpróbált elindulni a nagydíjon. Ez akkoriban nem volt könnyű, ugyanis napjainkkal ellentétben nem kellett azon gondolkodni, hogyan töltsék fel a rajtrácsot, mert túljelentkezés volt a futamokra. Harmincan akartak indulni a hockenheimi versenyen, a szabályok szerint viszont csak 24 autó vehetett részt.
Heyer nem került be a 24-be az időmérőn, csupán a 27. leggyorsabb időt futotta. A nem kvalifikáltak között Heyer előtt végzett a belga Patrick Neve és a spanyol Emilio de Villota is, így a német a harmadik tartaléknak mondhatta magát. Ez azt jelentette, ha a 24-ből valakivel történik valami, és nem tud indulni, akkor első körben Neve ugorhat be a helyére, másodikban De Villota, és csak utánuk következett Heyer. Vagyis három kocsinak is ki kellett volna esnie a start előtt, hogy Heyer lehetőséghez jusson. Bár akkoriban a technika volt a pilóták egyik legnagyobb ellensége, három búcsúzó a start előtt rettenetesen valószínűtlennek tűnt.
Heyer azonban talált egy kiskaput. Mármint majdnem szó szerint. Ahogy minden pályán a mai napig, úgy Hockenheimben is akadt egy oldalsó kijárat a boxutcából a pályára. A depóba vezető szervizúton volt egy kisebb aszfaltozott terület, amely mellett hagytak egy pályára vezető rést, úgyhogy amíg a 24 autó a pályán készülődött a felvezető körre, Heyer kocsijával az előkészületeknél a nyílás közelébe lopakodott.
A területet persze felügyelték, így a közelébe kerülni egy dolog, átjutni rajta sokkal nehezebbnek tűnt, de nem Heyernek. Az az évi Német GP-n ugyanis nem grid girlök jelezték táblákkal a pilótáknak, hova kell parkolniuk a rajthoz, hanem mezei pályabírók végezték ezt a feladatot, akik kezükben egy névtáblával a startpozíciók előtt dekkoltak. Heyer a környékről származott, a táblatartók közül nem egyet jól ismert, mert a pályabírók egy része korábban amatőr versenyző volt, sokan gokartban vagy kisebb német szériákban próbálkoztak.
Mind volt ellenfeleim és régi haverjaim voltak, úgyhogy kieszeltem valamit. Megdumáltam, hogy hagyják nekem nyitva a kaput, és jelezzenek, ha indulhatok
– mesélte el ördögi tervét évtizedekkel később Heyer. Az Autosport.com fotója bizonyítja, hogy Heyer csak félig emlékezett jól: kapu nem volt, a bekötőútról simán fel lehetett jutni a pályára, a kijáratot legfeljebb elállni lehetett. Annyi biztos, hogy valakinek helyet kellett hagynia, hogy az ATS-Penske felgurulhasson a versenyaszfaltra.
Heyer számítása bejött, mert a felvezető kör után a mezőny elstartolt,
ő pedig közvetlenül utánuk iramodott, és „elrajtolt” a Forma–1-es Német Nagydíjon
– hogy mindezt a szabályokat megszegve tette, az már más kérdés. Azt gondolhatnánk, gyorsan feltűnt a felügyelőknek, hogy két rikító sárga ATS van a pályán – noha csak egy ilyen autó kvalifikálta magát –, és azonnal kiintették Heyert a fekete zászlóval, de nem ez történt.
Clay Regazzoni és Alan Jones ugyan még a rajtvonal előtt összeakadt, és Jones gyakorlatilag el sem kezdte a versenyt, vagyis egy tartaléknak elméletileg volt joga átvenni a helyét, de mint említettük, Heyer csak a harmadik tartalék volt, Nevét és De Villotát is előbb illette volna a részvételi lehetőség.
Hogy nem intették ki a versenyről, annak lehetett egy emberi tényezője is: ki gondolta volna, hogy egy Forma–1-es autó illegálisan próbál bejutni a versenyre?
Heyer így zavartalanul pályán maradhatott, és majdnem tíz kört tett meg.
Kalandja váltóhiba miatt ért véget, az ATS-Penske ugyanis nem bírta a gyűrődést, így Heyernek fel kellett adnia a futamot, amit egyébként Niki Lauda nyert meg. A verseny után persze kiderült Heyer partizánakciója is.
A felügyelők a csapatot hivatalosan figyelmeztették, Heyer kocsiját pedig utólag diszkvalifikálták.
A német kalózversenyző ennek ellenére történelmet írt. Ő lett az a pilóta, akinek három híres angol rövidítés is a neve mögé került egy F1-es verseny végén:
- DNQ – did not qualify, azaz nem kvalifikált a versenyre,
- DNF – did not finish, vagyis nem ért célba a versenyen,
- DSQ – disqualified, azaz kizárva.
Heyer a furcsa F1-kalandja után visszatért a túraautókhoz és a hosszútávú versenyzéshez. Összesen tizennégyszer indult a Le Mans-i 24 óráson, de egyszer sem ért célba, bár olyan F1-nevek, mint Ricciardo Patrese és Michele Alboreto csapattársaként is próbálkozott.
A spái 24 órás túrakocsiversenyen viszont többször győzött, és akadt még egy nagyobb sikere a motorsportban, az 1986-os Dakar-ralin második lett a kamionos kategóriában. A komolyabb versenyektől a 80-as évek végén visszavonult, de poénból még 2004-ben is elindult a német VW Polo-kupában a most 76 éves Heyer.
(Források: Autosport.com, Wikipedia)
(Borítókép: Hans Heyer egy tesztvezetésen 2011-ben - fotó: Daimler AG press department)
Rovataink a Facebookon