Az olimpiai döntőben a testvérét is le kellett győznie

A háború miatt tizenkét éves olimpiai kényszerszünet alatt sem kopott meg Elek Ilona vívótudása, és 1936 után 1948-ban is megnyerte a tőrvívók olimpiáját. Második aranyát még magabiztosabban nyerte, mint az elsőt. Az előző részben írtunk arról, zenei pályára készült, és Szécsi Pálnak szerzett egy dalt.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Idegileg a legjobban érzem magam. Valahogy érzem a vívást”

- ezzel a két mondattal indult neki az augusztus másodikai tőrvívás döntőjének a 41 éves Elek Ilona. Önbizalmának volt alapja, mert a finálé előtt sem az első, sem a második csoportkörben nem veszített egyetlen csörtét sem, ezzel magabiztosan jutott a döntőbe.

Testvére, Elek Margit is bejutott a legjobb nyolc közé, és ahogy szokás, egymás ellen kezdték az azonos nemzetbeliek a finálét. Ilona 4:0-ra nyert, és jöhettek az aranyról döntő meccsek. (Margit végül a hatodik helyen végzett egy győzelemmel.)

A következő meccsen az osztrák Ellen Preiss, vagyis a 32-es bajnok, a 36-os bronzérmes ellen 2:2 után két szép tust helyezett el, és máris az övé volt a győzelem.

A következő meccsei így jöttek

• Glen-Haig (brit) – 4:0
• Cesari (olasz) – 4:2
• Filz (osztrák) – 3:4
• Cerra (olasz) – 4:2

Az osztrák Filz elleni meccshez annyit hozzá kell tenni, hogy a zsűri ténykedésével nemcsak Elek és a magyarok voltak elégedetlenek, hanem a verseny szervezőit sem győzte meg a tevékenysége, ezért a csörte után, vagyis a verseny kellős közepén leváltották. Mindez persze nem vigasztalta Eleket, mert a becsúszott vereség miatt az utolsó asszó, a dán Lachmann ellen döntött az aranyérem sorsáról. A dánnak szintén 5 győzelem és egy vereség állt a neve mellett, ahogy Eleknek is. A Népsport így dokumentálta a történéseket. Feleki László szerint minden magyarnak a szíve a torkában ugrált.

Elek Ilona bátor egyenes szúrással megszerzi a vezetést 1:0. Ugyanezt Lachmann is megismétli. 1:1. Sok összecsapás következik, nincs találat. Elek feltartó szúrással vezet 2:1-re. Kisebb szünet következik, mert olimpiai bajnoknőnknek, meg kell igazítania a tőr kötéseit. Újra felállnak, egy kiáltás és Elek már 3:1-re vezet. Gyönyörű feltartószúrás volt. Csak úgy zúg utána a taps! A következő támadásban mindketten elszúrnák egymás mellett, de Lachmann javítani tud. 3:2. Elek kitör, úgy látszik, hogy a döntő találat is ül. Rerrich Béla a magyar párbajtőrbajnok berohan a pástra, megöleli Eleket, de a zsűri leküldi.

— Nincs találat!

A zsűri ütésnek látta. Újra felállnak. Halálos nyugalommal védi ki Lachmann támadását, hogy azután parádriposzttal beadja az utolsó találatot. Ez már érvényes, ezt már megítéli a versenybíróság. 4:2-re győzött Elek Ilona.

Tizenkét éve izgult ezért a győzelemért, de jobban bírta idegekkel, így összegzett, amikor sikerének titkáról faggatták. Eleket vívótudása és ütemérzéke mellett nyugodtsága és hidegvére emelte a többiek fölé. 

Testvérével, a már említett Margittal együtt írt önéletrajzi műve Így vívtunk mi címen jelent meg 1968-ban. Azt írta, balszerencsés versenyző volt, még ha erre sokan fel is kapják a fejüket, hiszen két olimpiát is nyert. Elek úgy indokolta a balszerencséjét, hogy kiesett versenyzői pályájából a háború miatt 12, sőt inkább 15 év, amikor a legszebb korban volt, és amikor a legtöbb sikert szerezhette volna hazájának, a szurkolóknak. Ebben a könyvben célzott arra, hogy a második győzelme volt a nagyobb, és ezt meg is indokolta.

„Nem szeretnék nagy szavakat használni, és nem érzem magam hivatva arra, hogy elmondjam, milyen körülmények között is éltünk mi, budapestiek, mi, magyarok, mi, európaiak a londoni olimpia évében. De azt tudom, és el kell mondanom, hogy bennünket, az akkori olimpiai csapatot igenis áthatott annak a tudata, hogy emberek milliói hoztak áldozatot azért, hogy mi kijuthassunk az olimpiára. Úgy éreztük, hogy ezt az áldozatot csak eredményekkel tudjuk viszonozni. Úgy éreztük — mondom, de ezt talán a többiektől is meg kellene kérdezni. De hogy velem ott volt a páston ez az érzés, hogy erőt adott ez a tudat, az biztos.

Egyszerű lenne persze azt mondani: íme, ezért győztem. Nem ezért. Nem csak ezért. Hanem azért, amiért a versenyző végül is mindig győzni akar. A győzelem érzéséért, a maga előtti bizonyosságért, hogy nem dolgozott hiába, hogy le tudott győzni, meg tudott előzni másokat."

1952-ben, a helsinki olimpián 45 évesen, második helyen végzett, akkor egy asszó hiányzott, hogy még nagyobb legenda legyen. A dán Lachmannt akkor is legyőzte, a fiatal olasz Irene Camberrel azonban nem bírt. Egyéniben rajta kívül más vívó nem szerzett ennyi érmet, mint ő.

Pályafutásának befejezése után az Óra és Ékszer Kereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettese volt. Soha nem félt attól, mi lesz vele, ha kikopik a válogatottból, mert ugyan imádta a vívást, de önmaga képzésére különös figyelmet fordított. Öt nyelven beszélt, nemcsak a vívásra tette fel az életét. 1988-as halála után 25 évvel, 2013-ban választották a vívó Hírességek Csarnokába.