Janics mindent felforgatott, majd az olimpiát utcahosszal nyerte

Akik papíron a nagy ellenfelei lehettek volna Janics Natasának az athéni olimpia 500 méteres döntőjében, azt láthatták, hogy arra is esélytelenek, hogy megközelítsék a rajt után.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

Milan Janics a bácskai Palánkáról jutott el a Los Angeles-i olimpiára, ahol a királyi távon, jugoszláv színekben ezer méteren egyesben második lett. Az amerikai Greg Bartont előzte meg, aki Szöulban mindenkit legyőzött. Janicsnak 1982-ben született meg harmadik gyereke és első lánya, Natasa. Natasának hihetetlen érzéke volt a kajakozáshoz, mert már 14 évesen, 50 kilósan felnőtt jugoszláv bajnok lett. 18 évesen még szerb színekben jutott ki az olimpiára, és negyedik lett. Bántotta, hogy lecsúszott az éremről, úgy érezte, ha az utolsó pillanatokban éretten versenyez, meg lehetett volna. Erre az eredményre itthon csak kevesen figyeltek fel. 

Milan Janics 1999-ben érezte úgy, Szerbiában nem fog tudni fejlődni a lánya, ezért Fábiánné Rozsnyói Katalin gondjaira bízta őt. Kettős megfontolás vezette az édesapát: az edzőnő csoportjában szakmailag jó helyen lesz, a falkában húzzák majd előre, emellett fegyelmet tanul, mert Szerbiában az edzők nem bírtak vele. Az édesapa a szerb válogatott vezetője volt, szóval volt alapja a meglátásának.

Janics Natasa végül 2001-ben döntötte el, hogy magyar színekben versenyzik tovább, és egy szegedi regattán volt a neve mellett utoljára szerb zászló. Tudta, hogy Kovács Katalint kell megelőznie, de vállalta a harcot. Korábban is együtt edzettek, valamint a 2001-es országos bajnokságon csaptak először össze, akkor Kovács nyert.

A 2002-es szegedi Európa-bajnokságon Janics úgy versenyzett Magyarországnak, hogy az állampolgárságot még nem szerezte meg. A világbajnokságon negyedik lett kétszázon, de már tagja volt a 200 méteren győztes négyesnek. A 2003-as vb-n újra világbajnoknak mondhatta magát, majd 2004 elején megkapta a magyar állampolgárságot, így nem lehetett akadálya, hogy célba vegye az olimpiai csapatot. Az átköltözése óta tanult magyarul, ismerte a Himnuszt.

Az olimpia előtti válogatón berobbant: legyőzte Kovács Katalint, majd a poznani Európa-bajnokságon is aranyérmes lett. A második válogatón is megelőzte Kovácsot, ezzel kivívta az indulás jogát. A versenyről érdemes tudni, hogy hatalmas küzdelem volt a két klasszis közt. Kovács jól rajtolt, Janics viszont nem akart leszakadni, és 25 méterrel a cél előtt már ott volt mellette, az utolsó métereken pedig mindent kiadott magából. Ahogy beértek, nem lehetett azonnal győztest hirdetni. Az ájulás határára sodródó Janics feltámolygott a szegedi pálya mellett lévő szobájába, és ott hallotta a hivatalos végeredményt, hogy 12 századdal, néhány centivel ő nyert. Zokogni kezdett.

„Életem versenye volt! Bárhogy is alakult volna, biztos, hogy sohasem felejtem el. Hihetetlen feszültség volt bennem, de ez nem vonta el az erőmet, sőt inkább energiát adott” – mondta pár perccel később.

A vb-címvédő Kovács, aki két éve veretlen volt, eközben arról beszélt, élete álmától fosztották meg, és az sem vigasztalta, hogy Janiccsal együtt párban nagyon jól mennek. Az elnökség döntött, természetesen Janicsé lett az egyes, ő indulhatott az athéni olimpián. Édesapja azonban ezt már nem érhette meg, mert autóbalesetben életét vesztette.

Janics favoritként érkezett az athéni olimpiára, és az első előfutamba került, amit magabiztosan meg is nyert, négy másodperccel volt gyorsabb a német Wagnernél. A kanadai Caroline Brunet egy másik előfutamba került, de nála is jobb időt produkált. A döntőben rajtuk kívül az olasz Jozefa Idemre kellett nagyon figyelnie, aki a címvédő volt. Legalábbis azt hittük, hogy ők lesznek az ellenfelek, de senki sem volt az.

A döntőben Janics nagyjából az első métertől vezetett, és Idemnek ugyan volt egy kósza kísérlete, hogy megközelítse, de a táv második felében bele kellett törődnie, hogy a barna és arany színűre festett hajó utolérhetetlen. Janics imponálóan evezett, olyan erőben volt, hogy az utolsó métereken sem tartalékolt, ha lehet kajakos győzelemre mondani, hogy repült a hajóban, akkor erre lehetett. Két másodpercre hízott a különbség a célban, és talán még Fábiánné sem számított ilyen egysíkú döntőre. Rettenetes fölény – ennyit bökött ki a befutó után.

1. Janics Natasa – 1:47,741
2. Jozefa Idem – 1:49,729
3. Caroline Brunet – 1:50,601

„Én vagyok a legboldogabb ember a világon” – ezt kiabálta Janics, ahogy a célba ért. Felállt a dobogóra, majd kiugrott a bőréből örömében, de még nem adhatta át teljesen magát az örömnek, mert hátra volt a páros fináléja.

Amióta megszülettem, tudtam, hogy megnyerem az olimpiát, erre készültem. Kajakos családból származom, az édesapám olimpiát nem nyert, ezért nekem volt ez a küldetésem. Ezt a győzelmet neki ajánlom, mert az égből figyelt rám. Nagyon keményen megdolgoztam az aranyért. Megérte átjönni Magyarországra, nekem három otthonom van, Palánka, Szeged és Budapest

– a Nemzeti Sportnak nyilatkozta ezt.

A boldogságát pedig fokozta, hogy egy óra múlva már kétszeres olimpiai bajnok lett, mert Kováccsal megnyerték a párost.