azt mutogatta a kamerába, hogy továbbra is ő a legjobb cornerback a ligában, utalva a Pats-védelem előző hibájára.
Vegasban is napokig tanácstalanok voltak a fogadóirodák. Amerikában milliók jelenthetnek beteget holnap. Tudta, hogy JFK is lehetett volna Patriots-játékos? NFL-döntő, percről-percre.
Egyrészt eléggé megy a gangtackle a Patriots-védelemtől, másrészt a linebackerekkel egyelőre teljesen kivették a zone read-et a játékból azzal, hogy Wilsonnak nem hagynak teret.
A nagy Pats-rajongó Mark Wahlbergtől kedzve Paul McCartney-ig.
Nekik is felírhatunk egy 3&outot most. Új lehetőség Wilsonék előtt. A Seattle másodszor ment rá a punt blokkra, még nem jött be, de ez tendencia, valamit kielemeztek.
Amikor ők szerzik az első pontot.
egyszerűen mindenhol ott vannak, Wilson az előző drive-ban embert nem talált, most már rendre szorongatják is, nem tud fickándozni, passzait pedig lecsapják, jól működik a secondary.
Most Chandler Jones kerülte meg a falat, hogy odaérjen az irányítóra. Ez meg is törte kicsit a Seahawks lendületét, Lynch rövid futása után nagy passz kellett volna a QB-tól, távra meg is volt, de Logan Ryan elütötte Kearse elől. Továbbra sem ment át a térfélen a Seahawks.
Eddig is övé volt a csúcs, csak tovább növelte. Viszont a Super Bowlokban már 10-nél jár, Joe Montana rekordja már csak egyre.
Főleg a passzokról szólt ez a drive, de volt benne hiba is: egyszer majdnem egy védőt dobott mellen Brady, egy hosszú passzt pedig Gronkowski nem tudott behúzni a gólvonal fölött vetődve.
A kulcs LaFell, Vereen és Edelman voltak, utóbbi Simon ellen nyert meg egy párharcot, ezzel kerültek 10 yard közelébe. Innen Blount futott, majd LaFell kapott TD-passzt 10 yardról. Ekkor is Simon volt a kiszemelt védő, nem megy egyelőre neki.
Az extra jó, ezzel
7-0 a Patriotsnak.
Meg az összes többi virtuális felfestés? A Mentalfloss segít eligazodni a már rettentő rég óta működő, de még mindig varázslatos, és a stadionban is nagyon hiányolt technikai megoldás világában.
Súlyos lehet a sérülése. Maxwell ezzel behúzódhat a védelem jobb széléről eggyel, a helyére pedig Tharold Simon jön majd nickelben.
Még az előző eladás mellé érdekes az alábbi adat.
Az irányítók teljesítményét egy QBR nevű rendszer szerint szokták osztályozni, több szempont is számít, az különösen, hogy mennyire pontosan dob valaki.
A statisztika alapján a patriotsos Tom Brady QB ratingje 100 fölött volt ebben a szezonban, ha LaFell vagy Edelman elkapók felé passzolt, ha viszont Amendola felé, akkor 65,1.
Egy elkapója sincs szabadon, ő meg körbe-körbe szaladgált hátul, hogy ne gyalulják be. Eldobta végül harmadikra, puntolhatnak megint.
Pont a térdére.
Russell Wilson nem tervezte, hogy fut, de nemmaradt más választása, mennie kellett. Utána Lynch küzdötte át magát négy védőn, de neki ez annyi, mint másnak megkenni egy kenyeret vajjal. Harmadikra, már a first down után megint Wilson futott, a secondary olyan jól dolgozik, hogy nem tud kinek passzolni, kapott is egy ütést a vonal mögött, ezzel ért véget a negyed. Wilsonra vagy három spy volt állítva az utolsó játéknál, ezt még hibátlan secondary-munkával is nehéz lesz tartani.
Egyébként a Seattle idén 12-ből 12 meccset nyert, amikor volt interceptionjük.
a patriotsos Rob Gronkowskinak, hogy nem is akkora szám a tight end, majd megdolgozzák egy kicsit, és elveszik a kedvét a játéktól. Most hatalmasat kapott visszahordás közben.
Jeremy Lane az 1 yardoson szedte le Brady lézerpasszát, de a visszahordás közben megsérült, lent maradt. Bradyn nagy nyomás volt, el kellett dobnia, de hibázott, mert nem nagyon lehetett látni, kit is akart célba venni. Rettenetes döntés.
Hat Super Bowl mehet el úgy, hogy a Patriots nem szerez pontot az első negyedben.
Lane bal karjára tettek kötést, nem néz ki jól.
Tulajdonképpen jobbra tolja kicsit a fal blokkolását, főleg azért, hogy Wendell, a jobb guard segítséget kapjon Bennett-tel szemben.
Felállásokban is, abban is, hogy kit hova pakolnak, de a játékosokat is ki-be cserélgetik. A fő cél az, hogy Gronkowski egy sérült védő ellen menjen, ez pedig egyelőre bejön nekik, de a futójáték is szépen összeállt a második drive-ban, hiszen már három first downt is szereztek.
A sérültek mellett főleg Maxwellt keresi Brady, ő a Legion of Boom gyengepontja.
épp most csinált first downt a Patriotsnak, előző éjjel a legnagyobb visszatérőnek járó díjat zsebelte be az NFL éves díjkiosztóján. A múlt évben sokat bajlódott sérülésekkel, műteni is kellett, idén viszont brutális formában játszott.
A patriotsos Stephen Gostkowski mezőnygóljainak 94,6 százalékát belőtte azok közül, akiknek legalább három mezőnygól-kísérletük volt az idényben, ezzel második a mezőnyben a coltsos Adam Vinatieri mögött, a Seahawksban rugdosó Steven Hauschkánál ez a szám 83,3 százalék.
de amúgy a Seahawks futójátékosának van a legtöbb megszerzett yardja kontakt után a ligában, magyarul baromi nehéz a földre vinni.
16-ról indult a Seattle, Beast Mode háromszor futott, de nincs first down.
A Seahawks sztárfutója, Marshawn Lynch beveszi cukorkaadagját.
Passzokkal nyitotta a meccset a Patriots, sorban Gronkowski, Amendola, Vereen kapták a labdát, majd Blount futásai törték meg a sort. Harmadik és hatnál viszont rövid lett a passz Vereen felé, így punt - de Johnson belerontott a punter Allenbe, pedig a támaszkodó lábra ment, ami 5 helyett 15 yard lett volna. A Patriotsnak nem kellett az 5 yard, mert jó volt a rúgás, jöhet a Seahawks.
Lássuk, hogy kezdenek. Danny Amendola visszahordása után saját 18 yardosukról jöhetnek.
A Seattle a második félidőre halasztotta a választást, a Patiots visszahordással kezd.
Az előző öt Super Bowlból négyet az nyert, aki az érmefeldobást is.
Jön az érmefeldobás.
Azt nem szokták elhúzni soha.
És hogy miért jó női amerikaifutball-csapatként férfiak ellen készülni? Mert a női bajnokság meccsei onnantól kezdve sokkal egyszerűbbek. Az orosz St. Petersburg Valkyriesnek van egy tizennyolc fős női csapata, játszottak már finnekkel és távolkeleti csapatokkal, nem mindenkinek van sportolói múltja, de mindenki nagyon komolyan veszi a sportot. Itt olvashat róluk.
És egyéb érdekes statisztikák:
Turnovers decide football games -- and the Seahawks & Patriots are mirror images of each other in that regard. pic.twitter.com/CbKMOT4z19
— ESPN Stats & Info (@ESPNStatsInfo) February 1, 2015
Rovataink a Facebookon