Sztáredzővel, 110 ezres stadionban készült a 18 éves magyar amerikaifocista

2015.06.21. 08:38
Szatmári Dániel fiatal amerikaifutballistaként a Michigan Wolverines egyetemi csapat edzőtáborában járt. Találkozott Jim Harbaugh, korábbi Super Bowl-résztvevő edzővel, és tengerészgyalogosok is megedzették. Fiatalon, családja nélkül él Kanadában, hogy még magasabb szinten játszhasson.

Az egyetemi amerikaifoci-bajnokság egyik legizgalmasabb csapata mostanság a Michigan Wolverines: a korábbi San Francisco 49ers-edző Jim Harbaugh-t nevezték ki trénernek a télen, és azóta a Patriots-sztár Tom Brady és a korábbi patriotsos Meskó Zoltán volt egyetemi csapata felkapott az amerikai médiában.

Ebbe a pörgésbe került bele néhány napra egy tizennyolc éves magyar védőjátékos, Szatmári Dániel. Néhány nappal a nyári edzőtábor után beszéltem vele, hogyan került a csapat edzőtáborába. 

„Lassan másfél éve kint vagyok Kanadában, már két szezont játszottam középiskolásként itt. Először Winnipegben, aztán Torontóban, majd a szezon után egy korábbi NFL-es, Antonio Banks segítségével edzettem. Ő javasolta, hogy nagyon sokat segíthet, ha el tudok jutni egy egyetemi amerikaifoci-csapat nyári edzőtáborába, mert az ilyeneken mindig nagyon sok edző van ott, és hátha valakinek megtetszik a játékom. Elkezdtem keresgélni az egyetemek oldalán, úgy volt, hogy többre is elmegyek, de végül a Michigant választottam. Regisztráltam, elküldtem az orvosi papírokat, aztán lebuszoztam Amerikába, Ann Arborba. Nyolcórás út volt, de megérte, mert hatalmas élmény volt” - mesélte a linebackerként játszó Szatmári, hogy kezdődött az egész. 

Szatmári Dániel a Michigan otthonában
Szatmári Dániel a Michigan otthonában

A Michigan Wolverinesról azt érdemes tudni, hogy a Big Ten konferenciában játszik, abban, ahol a legutóbbi nemzeti bajnok Ohio State is, ősi rivális a két csapat. A Wolverines tizenegyszer volt bajnok, legutóbb 1997-ben, az NFL-be a négyszeres bajnok Tom Brady mellett több másik Super Bowl-győztest adott, például Lamarr Woodleyt vagy Charles Woodsont a még ma is aktívak közül. 

A nyári edzőtábor, amin a magyar amerikifutballista is részt vett, négynapos volt, úgyhogy emiatt elég pörgős volt a program.

„A négy nap alatt tíz edzésem volt, ezek két és fél, háromórásak voltak. Vasárnap érkeztem meg, a Michigan fedett edzőpályáján regisztráltunk, összesen ezerkétszáz középiskolás játékos volt ott, és 60-70 edző érkezett az ország különböző pontjaiból. A regisztráció után megkaptuk a kulcsainkat, leraktuk a cuccokat a szobákba, aztán rögtön jött az első edzés. Utána vacsora, aztán nem sokkal később még egy edzés. Hétfőn-kedden napi három edzésünk volt. Reggelente 8.45-kor volt egy találkozó lent az edzőpályán, az első nap Jim Harbaugh beszélt nekünk egy kicsit, és a többi tréner is bemutatkozott. Egyébként majdnem minden nap volt egy híresebb vendég, volt NFL-esek, híres egyetemi edzők, korábbi Super Bowl-győztesek. A program úgy nézett ki, hogy edzés, ebéd, aztán megint edzés”

Egy ilyen nagyobb egyetemi futballcsapat lehetőségeit nagyjából úgy érdemes elképzelni, mint bármelyik európai sztárklub edzőközpontját. Súlyos milliókat ölnek abba, hogy a játékosaik a legjobb körülmények között készüljenek, mivel ma már az egyetemi amerikaifutball is milliárdos biznisz, az ESPN sportcsatorna például nemrég 7,3 milliárd dollárért vásárolta meg a bajnokság rájátszásának közvetítési jogait. 

A nagy stadionba is bevitték az edzőtáborozókat
A nagy stadionba is bevitték az edzőtáborozókat

És akkor ott vannak a gigantikus egyetemi stadionok, ahol nem ritkák a százezres nézőszámok, az egyik ilyen helyszín, a Big House, a Michigan Wolverines 110 ezres arénája, ahol Szatmári is edzhetett.

„Az edzőtábor harmadik napján mentünk be a Michigan stadionjába, megmondom őszintén, én nem is számítottam rá, hogy eljutunk oda. Ott tartottak nekünk egy játékosabb foglalkozást, ami egy Jim Harbaugh által kifejlesztett touch-football volt, mivel a táborban nem volt kontakt az edzéseken, csak sisakban készültünk. Amúgy amikor megérkeztünk a stadionba, kötélhúzóversenyt tartottak nekünk, és a vesztes csapatoknak a Navy, a haditengerészek tartottak egy pörgősebb edzést. Szerencsére mi két kötélhúzóversenyt is nyertünk, szóval nem kellett az elejétől szenvednem a katonák edzésén, de azért amikor odakerültem, megtapasztaltam, hogy nem olyan húzós a dolog”: 

Elég gyakran megtelik a Michigan stadionja
Elég gyakran megtelik a Michigan stadionja

A magyar játékos leginkább pozitív visszajelzéseket kapott az edzőktől, és úgy érezte, hogy jól teljesített, voltak olyanok, akiknél egyértelműen jobb szintet mutatott. És aztán találkozott személyesen Jim Harbaugh-val is. 

„Sajnos nem volt vele sok lehetőségem edzeni, mivel ő a támadójátékosokkal foglalkozott, és amúgy is mindenki vele akart találkozni, nagy volt a zsongás körülötte. Amikor bemutatkoztunk neki, akkor váltottunk pár szót, mondtam neki angolul, hogy Szia, Dani vagyok, aztán nagyjából ennyi volt. De volt ott két defensive coordinator, akikkel többet tudtam beszélni, ők meg is lepődtek, hogy Magyarországról jöttem, nem gondolták volna, hogy valaki onnan eljön ide. Harbaugh képe amúgy ott volt az öltözőbe menet Bradyével együtt, és erre sem számítottam, hogy egyáltalán az öltözőkbe be tudunk menni. Az is óriási élmény volt, hogy azon a folyosón vonultunk ki a pályára, ahol a Michigan játékosai szoktak. Az biztos, hogy Harbaugh semmit nem veszített a népszerűségéből, és nagyon élvezi, amit csinál”. 

Jim Harbaugh tavaly sokakat lesokkolt 

Harbaugh egyetemi játékosként a Michiganen játszott irányítót, innen került a profik közé, a Chicago Bears és az Indianapolis Colts játékosa is volt. Edzőként az egyetemi bajnokságban kezdte, 2011-ben kapta meg a San Francisco 49ers NFL-es sztárcsapat vezetőedzői munkáját. A csapatot 2013-ban a Super Bowlba vezette, ahol testvére, John Harbaugh által irányított Baltimore Ravens volt az ellenfél. A döntő nemcsak azért volt emlékezetes, mert edzőtestvérek harca volt, hanem azért is, mert közel negyven percet állt áramszünet miatt. Azt a Super Bowlt végül a Ravens nyerte. Harbaugh a múlt NFL-idény végén hagyta el a 49erst, állítólag a vezetőséggel és játékosaival is megromlott viszonya. Sokakat meglepett, hogy nem az NFL-ben, hanem az egyetemi bajnokságban vállalt munkát ezután, de volt egyetemének nem tudott nemet mondani. Nem lesz könnyű munkája, de sok tekintetben nagyobb a szabadsága, erről itt írtunk korábban

A mostani edzőtábor nem jelenti automatikusan azt, hogy valaki egyből a Michigan játékosa lesz, és a magyar védő is lépésenként szeretne haladni. A következő évet egy Canada Prep Academy nevű iskolában kezdi meg, az iskolát 2013-ban alapították, amerikai szabályok szerint játsszák a futballt amerikai ellenfelekkel, tavaly tizenöt sportösztöndíjas sportolót termeltek ki. A sportosztöndíj megszerzése a célja Szatmárinak is. 

„Akár Kanadában vagy az NCAA (az amerikai egyetemi bajnokság) első vagy második, akár harmadik osztályában, de ehhez még nagyon sokat kell dolgozni”. 

A magyar játékos egyébként Kanadában született, állampolgársága is van, a születése után költözött haza a családja Magyarországra. Itthon az Eger Heroesban játszott, ahol az edzője, Szeredi László winnipegi születésű, ő ajánlotta fel, hogy segít neki kijutni hozzájuk Kanadába, hogy ott is kipróbálja magát. A két kanadai idényében szinte végig kezdő volt, majd a legutóbbi idény után határozta el, hogy végleg kiköltözik Kanadába. 

„Teljesen egyedül jöttem ki, az egész családom otthon maradt. Winnipegben Szeredi Laci bácsiék terelgettek az utamon, nagyon sokat segítettek, és az iskola is elterelte a figyelmem. Aztán amikor Torontóba kerültem, már elég nehéz volt család nélkül. Tizennyolc évesen magamra kellett főzni, magamtól intézni az összes teendőmet, úgyhogy nem könnyű”

Szerencsére ma már nem elképzelhetetlen, hogy magyar sportoló ösztöndíjat kapjon valamelyik egyetemen. Az egyetemi kosárbajnokság első osztályában két magyar is játszott az elmúlt idényben, atlétákból több sportol egyetemi szinten az Egyesült Államokban, és már az amerikaifutball-bajnokság harmadosztályában is volt magyar az utóbbi években. Ha minden jól megy, Szatmári is odaérhet. 

Egy magyar játékos is ott volt a Jim Harbaugh által irányított Michigan edzőtáborában. Szatmári Danival beszélgettünk az élményekről. De milyen edzést vezényelnek a haditengerészek?

Posted by 120 yard on 2015. június 21.


  • Hírek
  • Személyi kölcsön