Eminem szíve összetört az utóbbi évek egyik legnagyobb sportszenzációja láttán

2025.01.19. 07:19
Hatalmas meglepetésre a Washington Commanders jutott be másodikként a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) konferenciadöntőjébe, miután a hatodik kiemelt csapat idegenben 45–31-re legyőzte az első kiemelt Detroit Lionst a Nemzeti főcsoportban (NFC). Az újonc Jayden Daniels ismét fantasztikusan irányította a Commanderst, a Detriot irányítója, Jared Goff viszont felsült, a rutinos játékos háromszor is eladta a labdát, ezt pedig nem bírta el az előzetesen Super Bowlba várt gárda, amelyet ezúttal sem kerültek el a sérülések.

A Washington már az előző körben sem számított favoritnak, de végül legyőzte a Tampa Bayt. Akkor már írtunk róla, hogy tavaly még nevetség tárgya volt a franchise, de pár hónap alatt óriásit fordult a világ a csapat szurkolóival.

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban az a Detroit volt a Commanders ellenfele, amely az alapszakaszban bámulatos támadójátékkal rukkolt elő, és végül megszerezte az első kiemelést az NFC-ben. A konferencia-elődöntőben is jól kezdtek az „Oroszlánok”, elhúztak hét ponttal, aztán beindult az őrület.

Az első félidőben valósággal záporoztak a bravúros megmozdulások, igazi pontháború alakult ki, a Washington a második negyedben például 28 egységet pakolt fel a táblára.

A két touchdownt kiosztó Daniels ismét úgy játszott, mint egy veterán klasszis, a feszültségnek még a halvány jele sem volt felfedezhető rajta, nyomás alatt is folyamatosan jó döntéseket hozott.

Goff viszont nem volt elemében, kétszer is eladta a labdát, az egyiket vissza is vitte TD-re az ellenfél egyik védőjátékosa, Quan Martin (ez az úgynevezett pick-six). A visszahordás végén még egy ütést is kapott a fejére az irányító, emiatt néhány játékot ki kellett hagynia. Ennél jobban fájt neki, hogy az első félidőben még egy elveszített fumble-t is beírtak a neve mellé.

Viszont volt egy TD-átadása is, igaz, ehhez kellett Sam LaPorta is, aki fantasztikus mozdulattal, a levegőben úszva húzta be a labdát egy kézzel.

A Lions oldaláról még Jahmyr Gibbst lehet kiemelni, aki 175 scrimmage yardot termelt, és végül 2 TD-vel zárta a mecset, de ez most biztos nem deríti jobb kedvre őt.

A másik oldalon a negyedik szezonját taposó Dyami Brown villant nagyot, úgy sikerült elkapnia egy mélységi átadást, hogy a végén nem is látta, hol a labda, mert a rá piócaként tapadó védő eltakarta a szemét a kezével. A klasszis elkapó, Terry McLaurin pedig egy csaknem 60 yardos TD-vel sokkolta a hazai közönséget.

A közvélemény által lesajnált washingtoni védelem igazán elemében volt, összesen öt labdát szerzett, Mike Sainristil egymaga két interceptiont szerzett, akár neki is lehetett volna adni a meccs MVP-je címet.

A második félidőben már kevesebb pontot láthattunk, a támadósorok igyekeztek minél jobban menedzselni az órát futásokkal, illetve a védők is jobban felkészültek a nagyobb játékokra. Itt meg kell jegyezni, hogy a sérülések ezen a meccsen sem kímélték a Detroitot a védőoldalon, a végén már a cserék cseréi jöttek be, mert most is kidőlt 2-3 ember a kezdőből (a Washington az egyik legjobb támadófalemberét, Sam Cosmit veszítette el sérülés miatt még az első félidőben).

A vendégeknek a végén még az is belefért, hogy a rúgó Zane Gonzalez kihagyott egy mezőnygólt. A negyedik negyed végén a Detroit szurkolóit a sírás kerülgette a lelátón, ők arra készültek, hogy a kedvenceik agyonverik a Washingtont. Ehelyett bekövetkezett az utóbbi évek egyik legnagyobb sportszenzációja, a szakértők által Super Bowlba várt Lions egyetlen mecset sem tudott megnyerni az idei rájátszásban!

Minden bizonnyal Eminem is nehezen tér majd napirendre a látottak felett, a híres amerikai rapper a Detroit egyik legnagyobb szurkolója, rendszeresen jár ki a hazai mérkőzésekre.

Kapcsolódó

Most nem tudni, ott volt-e a VIP-páholyban, a magyar nézőknek sugárzott nemzetközi közvetítésben nem vágták be őt. Az NBA-sztár Kevin Durant viszont ott volt a meccsen, majd együtt ünnepelt a washingtoniakkal:

Tovább folytatódik tehát a lúzer csapatból győztes csapattá avanzsáló Washington történelmi szezonja, a klub a Tampa ellen a franchise első playoff-győzelmét aratta 6945 nap után, konferencia-döntőbe pedig 33 év után jutott újra. Ott a Philadelphia Eagles–Los Angeles Rams-mérkőzés győztesével találkoznak Danielsék, annak a találkozónak a nyertese lesz az NFC bajnoka 2025-ben.

A rájátszás második köre a kétszeres címvédő Kansas City győzelmével startolt, a Chiefs a Houston Texanst verte hazai pályán. A lefújás után a vendégek részéről gyakorlatilag mindenki beleállt a játékvezetőkbe, egy-két játékos arra utalt, hogy a sporik a döntéseikkel drasztikusan belenyúltak a meccsbe, tulajdonképpen azt mondták virágnyelven, hogy végig lejtett a hazai pálya. Annak a mérkőzésnek is lesz utóélete, ez szinte biztos.

Melyik csapat nyeri meg az NFL 2024-es idényét?

NFL 2024, a rájátszás, konferencia-elődöntő

AFC

NFC

  • Detroit Lions (1., 15–2) – Washington Commanders (6., 13–5) 31–45 (7–3, 14–28, 7–0, 3–14)
  • Vasárnap 21.00: Philadelphia Eagles (2, 15–3) – Los Angeles Rams (4., 11–7)

A konferenciadöntőben

  • hétfő 0.40: Kansas City Chiefs (1., 16–2) – Buffalo Bills (2., 14–4)/Baltimore Ravens (3., 13–5)
  • vasárnap 21.05: Philadelphia Eagles (2, 15–3)/Los Angeles Rams (4., 11–7) –  Washington Commanders (6., 13–5)

Korábbi eredmények, wild card kör

AFC

NFC

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma

Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma

A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.

március 19., 19:15

  • Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni

Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni

Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.

március 19., 20:34

  • Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.

március 20., 09:57

  • Sport
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.

március 20., 05:44

  • Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban

Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban

Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.

március 19., 20:47

  • Sport
Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal

Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal

A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.

március 19., 19:08

  • Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31

  • Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.

március 19., 08:52

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.

március 19., 17:53

  • Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.

március 19., 17:48

  • Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.

március 19., 09:40

  • Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”

március 19., 09:25

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

3 órája

  • Sport
Meghalt Eddie Jordan

Meghalt Eddie Jordan

A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.

március 20., 10:16

  • Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Három kapus maradt a keretben.

március 19., 10:53

  • Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.

március 19., 12:21

  • Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.

március 19., 14:11

  • Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.

március 19., 14:21

  • Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.

március 19., 11:52

  • Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.

március 19., 14:11

  • Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.

március 19., 10:39

  • Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.

március 19., 11:10

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

3 órája