Makacsság és keménység: 58 évesen második lett az ob-n

„Egyszer megkérdezték, hogy meddig csinálom. A halálig, mondtam, de valószínűleg addig nem megy, a test előbb elhasználódik" – vallja az 58 éves Csaba István, az atlétikai ob ezüstérmese. „Talán még néhány Guiness-rekordot is tartunk együtt, 45 éve fizetheti a tagdíjat a Honvédnak, én pedig 40 éve vagyok az edzője. Az sem szokványos, hogy először 34 évesen lett válogatott" – mondta Urbán Ákos.

„Nem gyaloglóként kezdtem. Iskolásként hoztak egy 800 méteres válogatófutásra, amit megnyertem. Voltak nálam tehetségesebbek, akik elhúztak a táv elején, aztán az egyesülettől is elhúztak, találtak maguknak más sportágat. Akkor kezdtem el gyalogolni, amikor az első edzőm, dr. Takács László három hétre elutazott. A gyaloglók edzését nézve megtetszett a dolog. Beleszerelmesedtem a harmonikus mozgásba, ez az, amit az egész életedben javítani kell.

Megcsináltam a futóedzéseimet, majd ugyanazt gyalogolva is. Aztán mondtam, hogy ezt szeretném csinálni.

A futásban nem voltam nagyon jó, de a gyaloglásban előrevittek a sikerek" – mondta Csaba István.

Olykor, kisebb-nagyobb időre, megszakította a versenyszerű sportolást, de mindig visszatért a pályára. Szívritmuszavara miatt háromszor katéterezték, és úgy volt vele, hogy akkor lesz rendben, ha javítja vére oxigénszállító-képességét, a gyaloglás pedig tökéletesen alkalmas erre.

Megtehetné, hogy csak a saját örömére vagy veterán futamokon menjen, de ő rajthoz áll a legjobbaknak rendezett futamokon is. „Nem néznek ki, nem probléma, ha valaki lassan megy. A közös érdeklődés számít, az a lényeg, hogy együtt csinálunk valamit, nagyon családias a közeg." Az idei 50 kilométeres ob-t a szlovákiai Dudincében tartották, csak három magyar gyalogló nevezett, a bajnok Tokodi Dávid lett, Csaba István Srp Miklós kizárásával lett második.

„Amikor igazán jó voltam, akkor is csak negyedik tudtam lenni az ob-n, igaz, csapatban 14-szer szereztem bajnoki címet. Azt a 6 óra 6 percet, amit most mentem, más is meg tudná csinálni, de ahhoz oda kell állni. Nem kellett volna másodiknak lennem, sok srác tudna jól menni ötven kilométeren, de nem elég elszántak. Ehhez a számhoz elég sok makacsság, keménység és önfeláldozás szükséges."

Az 50 kilométeres gyalogláshoz nemcsak jó láb, jó fej is kell. Aki rosszul méri fel a saját képességeit, elszállhat, végig sem megy a távon. „Hiába tart hosszú órákig a verseny, azért nem unatkozunk, annyira technikai sport, hogy végig koncentrálni kell a mozgásra. Ha meg nem figyelsz, önkéntelenül elkezdsz lassulni."

A gyaloglás egy kicsit olyan, mint egy pontozásos sportág, szabálytalan mozgásért (az egyik lábnak mindig kell érintenie a talajt, tehát nincs a futáshoz hasonló repülőfázis) kiszórhatják a bírók a versenyzőket. Csaba büszke rá, hogy életében csak egyszer zárták ki, abban is politika volt, mert más magyar csapatot veszélyeztetett.

„A legemlékezetesebb versenyem az 1990-es taxisblokád idején volt. Bécsbe mentem. Szombathelyig elvonatoztam, ott várt egy sporttársam Kispolskival. Mivel a rendes határon nem tudtunk átlépni, a zöld határon, a szántáson át jutottunk be Ausztriába. Öt perccel a rajt előtt értünk oda, a szervezők mondták, hogy tíz percet várnak, hogy bemelegíthessünk, persze ez nem történt meg. Az elején sokan elléptek, de behoztam őket, akkora elánnal mentem, hogy mindenkit a földbe tiportam. Később mondta egy német versenytársam, látták rajtam, hogy ma nem lehet megverni. Végül 4:14:51-gyel nyertem. Érdekes, hogy később másodpercre ugyanennyit mentem a Prága–Poděbradyn."

A gyaloglás nem túl népszerű szám, itthon kevés az erre specializálódott edző, és a versenyzői létszám is hektikusan alakul, de nem reménytelen a helyzete. „Régen kiröhögték az embert a furcsa mozgás miatt, de elképedtem, amikor Siófokon edzettem és két kissrác beszélgetett. Az egyik nemcsak felismerte, hogy milyen sportágról volt szó, de még azt is tudta, hogy Venyercsán Bence indult a riói olimpián."

Csaba még versenyezni is akar, de sokkal többre tartja a gyaloglás egészségmegőrző funkcióját, szerinte jót tenne a sportágnak, ha olyan tömegversenyeket rendeznének, ahol nem lenne szigorú bíráskodás. Az ob második hely csak egy állomás volt az életében, nem is elégszik meg ennyivel.

„Állandóan azon vagyok, hogy javítsak az időmön, jó, 4:14-et már nem fogok menni, de ennél a 6:06-nál azért még tudok jobbat, ha elkapom a fonalat, és rendbe hozom a szervezetemet. Egy gyalogló úgyis egész nap a versenyzéssel foglalkozik. Beszéltem nálam 15 évvel idősebb és 15 évvel fiatalabb gyaloglóval, kiderült, ők is úgy vannak, mint én. Az utcán sétálva is azt hiszik, versenyen vannak, és le akarnak hagyni valakit, akit kinéznek maguknak."