Ki tud gyorsabban futni két kocsma között?

Mostanában sokat beszélnek arról, hogyan lehetne izgalmasabbá és több nézőt vonzóbbá tenni az atlétikát, pedig nincs szükség nagy ötletekre. Ezt bizonyítja az ausztrálok húsvétkor megrendezett versenye, a Stawell Gift is, ahol a futást keverik a szerencsejátékkal és a hendikeppel 1878 óta.

Egykor a futás is sokban hasonlított egy kocsmasporthoz, ahogy mondjuk a szkanderben vagy sörivásban egyik legény kihívta a másikat, és amelyik győzött, vitte a nyereményt. A Stawell Gift is a virtuskodásból született az ausztráliai aranyláz végén. Az eredetét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a klasszikus versenytáv, a 130 yard két sheffieldi kocsma közötti távolságból született a legendák szerint.

Ausztráliában az 1860-as években lett egyre népszerűbb a futás, legtöbbször aranybányászok versenyeztek egymással a tucatszám rendezett fesztivál jellegű eseményeken a bányatulajdonosok vagy helyi potentátok által felajánlott aranyrögökért.

A díjak sokakat megmozgattak, amivel a trükközések is megszaporodtak. Futók indultak álnéven, vagy korábbi eredményeiket eltitkolva, miközben a versenybírókat is egyre többször megkenték. Ez vezetett ahhoz, hogy egységes szabályrendszerbe foglalták ezeket a futóversenyeket. A második világháborúig meredeken emelkedett a Stawell Gift és a hasonló futamok népszerűsége, de négy év kihagyás után értelemszerűen visszaesés következett.

A Stawell Gift legalább annyira ausztrál dolog, mint a birkanyírás, de az életben maradásához az is kellett, hogy a helyi bajnokok mellett világszerte ismert atléták is versenyezzenek. Az 1960-as években éppen emiatt hívtak meg egykori olimpikonokat, mint a később amerikaifutballistaként ismertté vált Bob Hayest vagy a Tokióban 800 méteren negyedik Alan Simpsont, majd az elmúlt évtizedek ismert sprinterei közül többen, mint a 100-on világcsúcsot is tartó, jamaicai Asafa Powell, vagy a világbajnok Kim Collins, Jon Drummond és Nesta Carter is elindultak. Egyikük sem tudott nyerni, a hendikep a gyengébb futókat segíti. A rendszeren annyira kiakadt 1992 olimpiai bajnoka, Linford Christie, hogy reményfutama után feldúltan autóba vágta magát, és elhúzott a helyszínről. Később persze kiderült, hogy az idejével bejutott volna az elődöntőbe.

A legnagyobb szám persze mégis az volt, amikor az ausztrálok 400-as olimpiai bajnoka, Cathy Freeman óriási hátrányból küzdötte fel magát az első helyre. A 130 yard, illetve 1973 óta 120 méteres klasszikus táv mellett 400-on, 800-on és 1600-on is írnak ki versenyeket, sőt a minden korosztályt célzó háromnapos fesztiválon ma már több mint 60 szám van.

A Stawell Gift a lóversenyekből is merített. A futamok itt is hendikepesek, csak nem súlyt pakolnak a könnyű futókra, hanem a leggyorsabbak előnyt adnak a többieknek. A 120 méteres futamon ez akár tíz méter is lehet, a hosszabb távokon még több. Az alapelképzelés szerint a jól kiszámított előnyökkel mindenki egyszerre zúdul be a célba. Ez azonban csak a legritkább esetben jön össze.

A futók abban is hasonlítanak a zsokékra, hogy a verseny szponzorai által adott, leginkább zsákra hasonlító csillogó mezekben sprintelnek, de nem műanyag borításon, hanem hagyományosan gyepen, madzaggal elválasztott sávokon vágtáznak. Minta nem telt volna el több mint száz év.

A lóverseny a fogadási rendszerben is visszaköszön, ahogy kihirdetik a hendikepeket, máris kiszámolják a futók oddsait, amelyek az előfutamok után jelentősen megváltozhatnak. Sokszor van ebből vita, mert pár nap alatt néhány futó lehetetlennek tűnő javuláson megy keresztül. A hendikepeket korábbi versenyek alapján határozzák meg, és többször felmerült a gyanú, hogy valaki direkt lassan fut, hogy a Stawellen aztán arathasson, akár a magas oddsa miatt is. Nem egyszer büntették már meg utólag a végső győztest ezért.

A sport hőskorában még élesen elkülönült az amatőr és a profi világ, mivel a Stawellen mindig is sok pénzt osztottak, értelemszerűen az utóbbihoz tartozott. Csak nagyon későn vált nyitottá a viadal. 1986-ig olyan aktív atléták nem is indultak rajta, akik olimpiákon vagy más nemzetközi versenyeken vettek részt. Így gyakran az ausztrál futballból átránduló játékosok vagy született tehetségek lettek a bajnokok. A legelső győztes, Bill Millard például állítólag úgy készült fel, hogy kengurukat üldözött. Első helyéért 20 fontot kapott, a mostani győztesek viszont már 40 ezer ausztrál dollárt (8,9 millió forint) vihetnek haza. Ennyiért érdemes két kocsma között is gyakorolni.