A hasas után mindenki a fair akadályfutónak szurkolt

2017.08.06. 13:21

Sebastián Martos a győztestől messze lemaradva ért célba a 3000 méteres akadályfutás selejtezőjében, de így is nagy ünneplést kapott az atlétika-világbajnokság közönségétől. 

A spanyol futó nagyjából 1700 méterig még a mezőnyben volt, de a betömörült sorban nem tudta rendesen venni a vizesárkot, megakadt a lába, és egy hasassal esett vízbe. 

Ezzel minden esélye elszállt, hogy a döntőbe jusson, de sportszerűen így is befejezte a versenyt. Ahogy az több Twitter-üzenetből kiderült, a szurkolók külön megéljenezték minden egyes alkalommal, amikor a spanyol elfutott előttük. Martos fél percet kapott a futamgyőztes Elbakkalitól. 

A harmadik futamban is volt egy szerencsétlen akadályvétel, a svéd Napoleon Solomon egy hagyományos gáton esett át, de pillanatok alatt összeszedte magát. Nem emiatt esett ki.

A favoritok közül a kenyai Brimin Kiprutót kivéve mindenki bejutott a döntőbe. Ezekiel Kemboi csak idővel, de így is egyedülálló a teljesítménye, 2003 óta ez lesz a nyolcadik világbajnoki döntője. A megelőző héten ráadásul mindig érmet szerzett.