Huba
19 °C
33 °C

Erdei egy súlycsoporttal feljebb is világbajnok

2009.11.21. 23:06
A 31. meccsén is veretlen magyar félnehézsúlyú élete talán legjobb teljesítményével, többségi pontozással verte az olasz Giacobbe Fragomenit és lett a WBC (Bokszvilágtanács) cirkálósúlyú világbajnoka a kieli gálán. Ezzel ő az első magyar, aki két szervezetnél, ráadásul két súlycsoportban világbajnok.

Erdei bátran kezdett, az első négy menet egyértelműen az övé volt. A meccs közepén jött a holtpont, az ötödiktől a hetedikig az olasz nyert három menetet.

A folytatás ismét Erdeié volt, még a nyolc kilóval nehezebb Fragomeni utolsó menetben indított hajráját is kibírta. Megérdemelten nyert, gyorsaságban és technikában is jobb volt a címvédőnél.

Első menet: Az első ütés Fragomeni homlokán csattant, Erdei végig aktívabb volt, de többnyire csak az olasz kettős fedezékét ütötte. Ez a menet három komoly ütéssel tisztán a magyaré volt, látszott, hogy sokkal gyorsabb és képzettebb az olasznál.

Második menet: Erdei balegyenessel többször tisztán eltalálta Fragomenit, távol tartotta az olaszt, sokat mozgott lábon, nem ment bele belharcba. Az olasz is próbálkozott, de mindig volt válasz a kísérleteire.

Harmadik menet: Több balhorog is tisztán csattant az olasz fején, jól bírta. A menet végére nagy verekedésbe kezdtek, Erdei is kapott nagy pofonokat, az olasz nem találta a ritmust, az ütőtávot.

Negyedik menet: Fragomeni próbálta a kötelekhez szorítani Erdeit, aki mindig ki tudott táncolni. Az olasz egyre erősebben támadott, de ütései pontatlanok voltak, Erdei balegyenesével nem tudott mit kezdeni. Az első négy menet a magyaré volt.

Ötödik menet: Komoly ütésváltás a menet elején, mindketten több tisztát is bevittek. Erdei fáradni látszott, lelassult kicsit, az olasz nehézkesnek tűnt, de folyamatosan jött előre.

Hatodik menet: Az olasz jött, egyre több tiszta ütést vitt be. Erdei fáradt, bajban volt, elfogyott az ereje.

Hetedik menet: Mint az előző két menetben, ment előre az olasz, egyre nagyobb nyomás alatt tartotta Erdeit, aki többször is visszatámadt, de ütései nem voltak pontosak. Fragomeni 3 menetet nyert egymás után.

Nyolcadik menet: Erdeié volt, feléledt, több tiszta ütést vitt be a fáradni látszó, holtponton lévő olasznak. Egymás után két hatalmas jobb csapott is Fragomeni arcán csattant, de jól bírta.

Kilencedik menet: Az egyébként sem túl gyors címvédő ebben a menetben még lassabb volt, nagyon elfáradt. Erdei kihasználta, többször is megsorozta. Ez a menet is tisztán az övé volt, mindhárom pontozónál vezetett.

Tizedik menet: Mindketten elfáradtak, hatalmas verekedés volt a ringben. Erdei ütései tisztábbak, pontosabbak, ismét megtalálta félelmetes balegyenesét, látszott, meglehet a meccs, Fragomeni pontozással nem nyerhet.

Tizenegyedik menet: Az olasz nekiesett kihívójának, beleerősített, sokat ütött, még többet kaszált a levegőbe. Erdei jól mozgott el, keveset védekeztek, a menet végére az olasz sokszor már a kezét sem tudta felemelni.

Tizenkettedik menet: Fragomeni a kiütésre ment rá, saját tempóját csak egy percig bírta. Erdei precízebben ütött, többet talált. Az olasz az utolsó másodpercekben is ment előre, hiába, Erdei Zsolt többségi pontozással lett a boksz első magyar WBC-világbajnoka, egy pontozónál 114-114, kettőnél pedig 115-113 volt az eredmény.

erdei450

A meccs utáni első nyilatkozatában elmondta, horgokat, felütéseket várt az olasztól, az elejét nagyon meghajtotta, de tudta, nem lehet végig elszaladni, eltáncolni Fragomeni elől.

Kiderült, hogy Erdei megfázva bokszolt, a 6. menet után lélekben, agyban feladta, de Sdunek edző fel tudta rázni, onnantól a szíve vitte előre, mindent beleadott és nyert. Nem tudja, a meccs utáni percekben nem is érdekelte, mit hoz a jövő, most az ünneplés és a pihenés jön.

Erdei Zsolt eredetileg saját súlycsoportjában, félnehézsúlyban szeretett volna címegyesítő meccset, német klubja, az Universum döntése miatt kényszerült eggyel feljebb lépni, hat év alatt 11-szer megvédett WBO-világbajnoki címét is elvették tőle.