Chisora és Haye is börtönt kaphat
Derek Chisora és David Haye is büntetésre számíthat a német hatóságoktól. Több bokszoló már ült testi sértésért.
A két brit a Chisora-Klicsko-meccs utáni sajtótájékoztatón verekedett össze. A botrány után a német és a brit bokszszövetség is kijelentette, hogy nem tűrik a ringen kívüli erőszakot. Hétfőn a német szövetség megerősítette, hogy nem fizetik ki Chisora százezer dolláros fellépti díját, és rendőrségi eljárást kezdeményeznek. Nagy-Britanniában pedig március 14-ére tűzték ki a meghallgatást, amely után súlyos pénzbüntetés és eltiltás várhat Chisorára.
Ezzel azonban még nem biztos, hogy megússza, főleg, hogy már kétszer is elítélték testi sértésért. A német hatóságok gyakorlata sem ígér sok jót Chisorának, sem Haye-nek. Jürgen Brähmer korábbi bokszvilágbajnokot kocsmai verekedésért ültették le, Graciano Rocchigiani pedig egy taxisofőr megütéséért kapott öt hónapot. A szombaton összeverekedő bokszolókat is börtönre ítélhetik.
Haye, aki még vasárnap reggel hazarepült Németországból, továbbra sem válaszolt a német rendőrség megkeresésére, bár nyilatkozatában biztosította őket együttműködéséről. Haye Chisorát tartja felelősnek a történtek miatt: „Lejött az asztaltól, és agresszíven közeledett felém. Én nem kezdeményeztem, de sajnos ő igen. Én sem vagyok egy angyal, sosem bántam egy kis beszólogatást. De a sportágban eltöltött 21 évem alatt sosem voltam részese, illetve sosem voltam még tanúja ilyen súlyos veszekedésnek. Szívesen állok a bokszszervezetek rendelkezésére, indítsanak bármilyen vizsgálatot, remélem, az ügy minden tanulsága hasznosítható lesz.”
Chisora sokkal visszafogottabban nyilatkozott: „Elnézést kérek a magam részéről már megbánt események miatt. Bár a viselkedésem megbocsáthatatlan, sok dolog történt a háttérben, ami miatt már nem tudtam uralkodni a frusztrációmon, de természetesen nem keresek kibúvót. Nem mennék bele a részletekbe, a lényeg az, hogy cserben hagytam a családomat, a csapatomat, és a szeretett sportomat. Tudatában vagyok annak, hogy tetteim nem profihoz méltóak voltak, provokációtól függetlenül.”