Mormeck áldozat volt, nem ellenfél

2012.03.04. 13:53

Vlagyimir Klicsko négy menet alatt végzett szombaton Jean-Marc Mormeckkel a három világbajnoki címért folyó mérkőzésen. Klicsko sem mutatott sokat az antiboksszal próbálkozó francia ellen, a testvére, Vitalij is úgy gondolja, már a második menetben befejezhette volna a meccset.

„Nem kétséges, ez rövid volt, de a öcsém sokkal jobb és erősebb volt. Mormecket már a második menetben kiütötte, és már akkor végezhetett is volna vele."

Morcmeck is megerősítette, hogy túl gyorsan véget ért a meccs, de ő sem magát okolta: „Talán a bíró közbeavatkozhatott volna, túl sokszor nyomott le Klicsko." A vesztes francia még annyit mondott. „Nehéz bokszolni ellene. Jóval magasabb, és ez teszi nehézzé a küzdelmet."

„Mindent megpróbált a második és a harmadik menetben, kaptam egy egyenest az arcomra, ami még most is ég, de én domináltam" - mondta Vlagyimir Klicsko gyors címvédésről.

A győztes tanáccsal is élt. „Azok a bokszolók, akik cirkálósúlyból feljönnek a nehézsúlyba, gondolják meg kétszer is." A szombati nyertes tapasztalatból beszél, júliusban David Haye-t győzte le, Mormeckhez hasónlóan ő is egy súlycsoporttal lejebbről érkezett.

Az ukrán győzelmével 50. KO-ját is ünnepelhette. „Már 15 éve ezt csinálom, és most meglett az 50. kiütésem. Hosszú volt az út ideáig, de elértem a célt."

Kritikák nélkül Klicsko sem úszta meg, úgy tűnik, biztosra ment, amikor a nem túl magasan jegyzett franciát választotta ellenfeléül. Egy olyan mérkőzésen, ahol három öv is a tét, megengedhetetlen ekkora tudásbeli vagy motivációsbeli különbség az ellenfelek között. A német Bild a kiütést vicc KO-nak nevezi, és a lap szerint Mormeck áldozat volt, nem ellenfél.