Ki nyeri a bunkó britek bunyóját?

2012.07.14. 12:57
Régóta nem előzött meg ekkora várakozás olyan bokszmérkőzést, amely nem világbajnoki címről szól, hanem a régi lovagvilágot megidézve, párbajra emlékeztet. A két brit bajkeverő David Haye és Derek Chisora között is minden egy pofonnal indult, és most a ringben kiütéssel szolgáltathatnak elégtételt.

A nulladik menet

A nehézsúly évek óta a Klicskókkal kezdődik és velük is végződik, a két balhés angol is az ő árnyékukból bújt elő, ráadásul mindkét ukrán bajnok ott volt, mikor kipattant a botrány. Chisora már Vitalijt és Vlagyimirt is felhergelte, előbbit a mérlegelésen ütötte meg bemelegítésként, majd a ringsegédként dolgozó testvért is leköpte. A meccse utáni sajtótájékoztatón viszont már ő kapott egy pofont a szakkomentátorként dolgozó Haye-től . A verekedés miatt a német rendőrség is nyomozást indított, Haye gyorsan felszívódott, míg Chisora versenyengedélyét a sportszerűséggel összeegyeztethetetlen viselkedése miatt bevonták. A két fél persze a sajtón keresztül továbbra is oktatta és becsmérelte a másikat, mígnem eljutottak odáig, hogy csak egy mérkőzésen rendezhetik le a vitájukat.

Chisora már Vitalijt és Vlagyimirt is felhergelte, előbbit a mérlegelésen ütötte meg
Chisora már Vitalijt és Vlagyimirt is felhergelte, előbbit a mérlegelésen ütötte meg
Fotó: Christof Stache

Ha két bunkó összecsap

A két bokszoló azóta sem állja meg, hogy oda ne szúrjon a másiknak, kölcsönös a tiszteletlenség: „Chisora nem túl kedves fickó, megharap vagy vízzel az arcodba köp a ringben, a mérlegelésnél meg megüt, nem is tudom elképzelni, hogy akinek ép az elméje, tud szurkolni egy nő megverése miatt elítéltnek. Rettenetesen gonosz ember, egy igazi zsarnok” - mondta Haye, aki azt tervezi, ha már a brit igazságszolgáltatás nem működik tökéletesen, egy KO-val majd ő osztja ki a megérdemelt büntetést.

Chisorának van, volt is a rovásán. A közrend megsértéséért, egy rendőr megtámadásáért és fegyver birtoklásért is felelősségre vonták már, két évvel ezelőtt barátnőjét is megverte. Akkor megúszta a 12 hetes börtönt, csak két év felfüggesztettet kapott.

„Eddig három vereségem volt, de a meccs után már neki is ennyi lesz, egyformák leszünk. Már nagyon izgatottan várom a mérkőzést, olyan ütközet lesz, amit a nézők is nagyon élvezni fognak." - nyilatkozta Chisora.

Chisora edzője, Don Charles is beszáll a szájkaratéba „Haye álomvilágban él. Olyan fickó, aki állandóan playstation-özik, és ez már beépült a gondolkodásmódjába. Azt hiszi minden csak játék, de ez a valóság lesz.”

000 DV1196225
Fotó: Carl Court

A mérkőzés megszervezése először úgy tűnt, nem valósulhat meg, Haye már visszavonult, Chisorát pedig eltiltotta a brit profi bokszszövetség, de a két bokszoló menedzsmentje látott annyi pénzt a csatában, hogy figyelmen kívül hagyja a briteket, és a luxemburgi szövetség felügyelete mellett rendezze meg a meccset.

Hogy a két bokszoló egymás iránt mutatott gyűlölete mennyire csak az meccs promócióját szolgálja, nem tudni. Mindkét bokszoló elég őrült, de azért erős műbalhénak tűnik, hogy csak kerítéssel és testőrök tömegével elválasztva mutatkoznak egymás közelében.

Ennyi szöveg után lesz KO?

A szappanoperányi hosszúságúra nyúlt szócsata, és a két bokszoló izmozása után mindenkinek csalódás lenne, ha óvatoskodva mennének egymásnak, úgy, mintha csak arról szólna a meccs, kinek lesz a végén jobb az eredménylistája. Ha valóban ilyen nagy a gyűlölet közöttük, szikrázó meccsre, megalkuvás mentes, nyílt küzdelemre van kilátás. Amiben talán Chisora jobb, a legutóbbi két meccsén, Helenius és Klicsko ellen is folyamatosan ment előre, az agresszív, támadó bunyót vállalta fel. Kihasználhatja testi fölényét is, 17 kilóval nehezebben mérlegelt, és azt is, hogy az elmúlt egy évben négyszer is meccselt, míg Haye kihagyott egy idényt, Vlagymir Klicskóval bokszolt utoljára. A tízmenetesre tervezett meccset elvileg mindketten végigbírják, Haye-nek jól jöhet a nagyobb ütőtávja és a gyorsasága, nagyon jól mozog el az ütések elől is, és ügyesen kontrázhat, tőle várható inkább a taktikusabb boksz, de egy gyors KO is.

Azt azonban egyik bokszoló sem szeretné, ha végigmenne a meccs, mindketten kiütést ígérnek. Haye 25 másodpercet ad ellenfelének. Nagy is az ütőereje, de Chisora a Klicsko-bombákat is jól állta, ha kihúzza az első meneteket, ő lehet a veszélyesebb, és belharcba menekülve elhúzhatja a meccset.

2012-07-12T154218Z 1204021142 GM1E87C1TCE01 RTRMADP 3 BRITAIN-BO
Fotó: Toby Melville

Azért Haye maga módján tiszteli is Chisorát, a ringben mutatott arroganciájával és stílusával valóban színt hozott a kissé unalmassá váló nehézsúlyba, amit Helenius és Vlagyimir Klicsko ellen művelt, az Haye-t is meggyőzte. Ellenfele nem mindennapi bokszoló, akinek a legyőzése dicsőséget hozhat.  Ha nyerne, úgy érzi, egy Vitalij Klicsko elleni mérkőzés is összejöhet neki. Ha nem áll rá az ukrán, akkor Chisorával fejezheti be újra és véglegesen a pályafutását.

Freddie Roach bokszedzőlegenda szerint Haye-nek az az előnye, hogy több minőségi ellenfele volt, sokat tanulhatott azokból a küzdelmekből, és győzelmei is értékesebbek. De Chisorát sem írná le. Egy kicsit Joe Frazierre emlékezteti a stílusa, aki szintén bátran ment előre, elég csak a Muhammad Alival vívott meccseire gondolni.

A londoni Upton Park-i futballstadionban rendezendő szombat esti meccsre már 30 ezer jegyet eladtak, és állítólag több mozi is azt közvetíti majd filmvetítés helyett.