Háromszor padlóztattak az exvilágbajnokot, befejezheti

2018.05.06. 12:50

A korábban két súlycsoportban is világbajnok David Haye-t háromszor is padlóztatta Tony Bellew, mielőtt kihirdették KO-győzelmét az ötödik menetben. Haye-nek ez a vereség könnyen a karrierje végét is jelentheti. 

A két brit nehézsúlyú tavaly márciusban bunyózott először egymással, az a meccs is Bellew győzelmével ért véget. Haye Achillese megsérült az ötödik menetben, így nem tudott teljes értékű ellenfél lenni, hiába próbálkozott és állt ellen a rohamoknak. Végül az edzője dobta be a törölközőt a 11. menetben. Kézenfekvő volt, hogy ezek után újra megküzd egymással a két bunyós. 

A 37 éves Haye több mint 15 éves profi karrierrel a háta mögött akart még egy nagy dobást, Bellew legyőzésével kerülhetett volna újra jó helyzetbe, a cirkáló- és nehézsúlyban is világbajnoki övét szerző bokszoló.

A meccsen mindkét fél nyílt bunyót vállalt fel, ebből Bellew jött ki jobban a második menettől kezdve. Haye a szokásos, leengedett kezű hergelést is bevetette, de nem tudta kizökkenteni ellenfelét. Bellew a harmadik menetben egy balhorog- jobb egyenes ütéskombinációval a padlóra is küldte Haye-t. A számolás után folytatták a küzdelmet, de nem sokkal később Haye újra a padlón volt, akinek a lába is megsérülhetett.

Bellew az ötödik menetben fejezte be a küzdelmet, Haye egy balhorogtól került a földre, a számolás után tudta folytatni, de érezhetően megroggyant. Bellew rá is ment, és a köteleknél megsorozta. A mérkőzésvezető ezután szüntette be a meccset és hirdette ki a technikai KO-t.

Haye korábban azt nyilatkozta, hogy ha kikap, akkor befejezi a pályafutását. A meccs után erre nem utalt, de címekért már aligha bokszolhat, ha folytatja is.