Contador elveszti Tour-győzelmét, eltiltják
Spanyol lapértesülések szerint Alberto Contadort egy évre eltiltja klenbuterol használata miatt a Spanyol Kerékpáros Szövetség (REFC), és a 2010-es Tour de France győzelmétől is megfosztja. Az ítéletet csütörtökön hirdetik ki.
Contador a Tour de Frane-on klenbuterollal akadt fent a doppingvizsgálaton, állítása szerint szennyezett hús fogyasztásával került a szervezetébe a tiltott szer. A orvosok szerint ez sem lehetetlen, de bizonyítani képtelenség.
Több közelmúltban megbukott sportoló vizeletében csak nagyon kis mennyiségben mutatták ki a klenbuterolt, és ez arra utalhat, hogy tényleg szennyezett élelmiszerek elfogyasztása miatt lett pozitív a mintájuk.
A német asztaliteniszező Dimitrij Ovtcharov esetében elfogadta a szakszövetség ezt a védekezést. Bizonyítékként hajvizsgálatot kértek, az Ovtcharovtól vett mintákban már nem találtak klenbuterolt. Nagyobb mennyiség esetén, csakúgy mint a drogoknál, a hajban is akkumulálódhat egy-egy doppingszer. Contadorról nem tudni, hogy kérte-e, hogy vegyenek mintát a hajából.
"A klenbuterol legalább 20-szor gyorsabban ürül a sötét hajban, mint a szőkében” - mondta a kreischai WADA laboratórium vezetője. Mivel Otvcharov barna hajú, ő nem kezelné elfogadható védekezésként, hogy negativ lett a hajteszt eredménye.
A WADA már fellebbezett a Sport Döntőbírósághoz Ovtcharov eltiltásáért, ezt minden bizonnyal Contador ügyében is megteszik, ha az RCEF mégis felmentené a kerékpárost.
Contadornak - aki jelenleg a Saxo-Bank csapatával edzőtáborozik Mallorcán - tíz napja lesz fellebbezni az ítélet ellen.