Már nem lehetett mit tenni Weylandtért
További Bringa cikkek
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
- Óriási rekorddöntés, Filutás Viktor az egyórás kerékpározás új magyar csúcstartója – videó
- Valter Attila: A csapat elégedettebb velem, mint én saját magammal
A Giro d’Italián balesetben elhunyt Wouter Weylandthoz kiérkező orvos, Giovanni Tredici szerint súlyos sérülései miatt a kerékpáros menthetetlen volt.
“Harminc másodperccel a bukás után a helyszínen voltunk, de már semmit sem tehettünk, hogy újraélesszük. A halált az arckoponya törése okozta" - mondta a Giro orvosa. Megerősítette, hogy az agyi katasztrófát nagy erejű ütés okozta. Az orvosok 40 percen át szívmasszázzsal, defibrillálással és adrenalin injekciókkal is próbálták az újraélesztést.
A hétfői, harmadik szakaszon a belga bukását néhány versenyzőtársa is látta, őket a rendőrség is meghallgatja. A portugál Manuel Cardoso a bukás előtt Weylandt mögött haladt. “Leszakadt a csoportjától és próbált visszakapaszkodni rájuk. Aztán hátranézett, hogy talán jobb volna bevárnia egy leszakadó csoportot. Miközben hátrafordult, a bal pedálját vagy a bal kormányát nekiütötte az út szélén lévő falnak, a fal áthajította az út másik oldalára, és megint odacsapódott” - közölte a szemtanú beszámolóját a Velonews.
A versenyigazgató Angelo Zomengan bejelentette, a kerékpárosok a keddi szakaszon bármilyen módon emlékezhetnek elhunyt versenyzőtársukra, azt a szervezők elfogadják. (1995-ben a Tour de France-on Fabio Casartelli halála után a másnapi szakaszon a csapatok lassú menetben gurultak végig, majd Casartelli csapatát a célban előre engedték.)
"Még egyszer ellenőrizzük a biztonsági feltételeket, és specialisták bevonásával szigorítunk rajtuk" - mondta Zomegnan, konkrétumok említése nélkül. "Egyetlen versenyen sem költenek ennyit arra, hogy a bajba jutott kerekesek mihamarabb segítséget kapjanak."
Weylandt csapata, a Leopard-Trek nem lép vissza. "A Weylandt család iránti tiszteletből rajthoz állunk kedden, meg akarjuk osztani gyászunkat a kerékpárvilággal" - mondta Brian Nygaard, a csapat főnöke.
A negyedik szakaszt egyperces, néma emlékezéssel kezdik. Az összetettben hétfőn David Millar vette át a vezetést, de nem ünnepli sikerét. “Én fogom viselni a rózsaszín trikót, de Wouter emlékére nem fogok büszkélkedni vele. Csak a szomorúság lesz”.
A belga kerékpáros - akinek párja szeptemberre várja első gyermeküket - pályafutása alatt egy szakaszt nyert a Girón, 2008-ban a Vuelta a Espanán nyerte meg a 17. etapot.