Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

Szembejött a kamion a bringaversenyen

2013.04.04. 14:00

Kaotikus versenyt éltek át a holland Energiewacht Tour női kerékpárosai. A szervezők nem álltak a helyzet magaslatán, autók, kamionok szorították le a bringásokat, akiknek egyszer egy felnyitott híd miatt is várakozniuk kellett.

A 108 kilométeres szakaszon minden baj forrása az volt, hogy a szervezők rossz irányba terelték a 139 fős mezőnyt. Emiatt arra kényszerültek, hogy újraindítsák a futamot. Ezzel még nem is lett volna gond, de az utat biztosító rendőrség és a szervezők között nem működött jól a kommunikáció. Így fordulhatott elő, hogy az elvileg lezárt pályára autó és kamion is betévedt, életveszélyes helyzetet okozva. Érhető volt, hogy a kerékpárosok méltatlankodtak, és megálltak protestálni a szervezők ellen, de még nem ért véget szerencsétlenkedés. Újra félbeszakadt a verseny, mert egy hidat nyitottak fel a bringások előtt, hogy egy hajó áthaladhasson alatta.

A szervezők később elnézést kértek, és azzal magyarázták a káoszt, hogy valamiért az összes Murphy-törvény működött ezen a napon, de remélik, a következő öt szakaszt minden probléma nélkül fogják megrendezni.

Az első szakaszt végül a szeles időben Kirsten Wild nyerte, szökésből.