Őrületet hozott a szél Tour de France-ra

2013.07.12. 17:33

Őrült tempóban és őrült izgalmak között ment végig a Tour de France 13. szakasza, egy bátor támadás után a sárgatrikós is lemaradt, az élcsoporttal érkező Alberto Contador esélyt kapott, hogy legyőzze Froome-ot.

Nem igért túl sokat a Tours és Saint-Amand-Montrond közötti 173 kilométeres szakasz, a szinte teljesen sík terepen a szokásos koreográfiára lehetett számítani, hogy néhány szökevény próbálkozik, majd a sprintercsapatok vezetésével mindenkit utolér a mezőny a hajrára.

Egy kisebb csoport most is elment, de az izgalmak 70 kilométer után kezdődtek, a befújó erős oldalszél szétszaggatta a mezőnyt, és egyre több csoport próbálta kétségbe esetten utolérni a másikat. Az első nagy leszakadó a már három szakaszt nyerő sprinter, Marcel Kittel volt, de nem sokkal később az összetett második helyén álló Alejandro Valverde is hasonló sorsra jutott. A spanyol bringásnak kerékcsere miatt kellett megállnia, és már ennyi kihagyás is elég volt, hogy lemaradjon, már az őt megváró csapattársai segítségével sem tudta ledolgozni a hátrányt. Az üldözés néhány percig reménykeltő volt, 50 másodpercre is visszajöttek, de ebben el is fáradt a Movistar. Teljesen lazára vették a tempót, Valverde tíz percet kapott, az eddig meglepően jól versenyző bringásnak ezzel el is szálltak dobogós reményei.

A mezőny elején a Belkin csapat diktált félelmetes tempót, ők jártak legjobban Valverde leszakadásával, mert Mollema felléphetett a második helyre. A vezetésbe később a Saxo-Tinkoff és a Cavendish győzelméért tekerő Omega is beszállt, és a sárgatrikóst is ki tudták szakítani, valamint két sprinter, Greipel és Degenkolb is hátul ragadt. Froome egy kis időre csapat nélkül maradt, így nem volt, aki vezesse az üldözést. A Sky egyszerűen képtelen arra, hogy tartósan uralni tudja a mezőnyt.

Az összett negyedik helyén Contadornak minden másodperc számított, amit le tudott faragni, ezért csapatával félelmetes tempót diktáltak, kilométerről kilométerre növelték az előnyüket, tíz másodpercről egy percre. Az élcsoporttal tudott tartani Cavendish és Sagan is, akik a szakaszgyőzelemre pályázhattak.

A hajrában ketten is meccseltek, és megint kiderült, Sagannak nincs akkora sebessége, mint sprintertársainak, Cavendish könnyedén ellépett tőle, és nyerte meg idei második, karrierjének 25. Tour-szakaszát. A sprinterek mögött érkezett Contador és Mollema, akik 1 perc 9 másodpercet faragtak eddigi hátrányukon. A sokat dolgozó és jó formába lendülő Contador ezzel megkapta az esélyt, hogy legyőzze Froome-ot.

Eredmények

13. szakasz, Tours–Saint-Amand-Montrond, 173 km

1. Mark Cavendish (Omega Pharma) 3:40:08
2. Peter Sagan (Cannondale)
3. Bauke Mollema (Belkin)
4. Jakob Fuglsang (Asztana)
5. Niki Terpstra (Omega Pharma)
6. Roman Kreuziger (Saxo-Tinkoff)
7. Alberto Contador (Saxo-Tinkoff)
8. Laurens Ten Dam (Belkin)
9. Sylvain Chavanel (Omega Pharma) + 6 mp
10. Michael Rogers (Saxo-Tinkoff) + 9 mp
26. Christopher Froome (Sky) + 1:09
70. Alejandro Valverde (Movistar) + 9:54

Összetett (sárga trikó):

1. Christopher Froome (Sky) 51:00:30
2. Bauke Mollema (Belkin) +2:28
3. Alberto Contador (Saxo-Tinkoff)  +2:45
4. Roman Kreuziger (Saxo-Tinkoff)  +2:48
5. Laurens Ten Dam (Belkin) +3:01
6. Jakob Fuglsang (Asztana) +4:39
7. Michal Kwiatkowski (Omega Pharma) +4:44
8. Nairo Quintana (Movistar) +5:18
9. Jean-Christophe Peraud (AG2R) +5:39
10. Daniel Martin (Garmin-Sharp) +5:52