Contador marháját nem sütik meg újra

2013.07.16. 16:14

Egy Tour de France-versenyző naponta öt-hat órát ül nyeregben, miközben öt-hatezer kalóriát éget el. Ezt az energiamennyiséget képtelenség pótolni az amúgy sem túl ízletes ragacsos energiaszeletekből és gélekből verseny közben, de a nap végén bőséges vacsora várja a versenyzőket. A legtöbb csapattal már külön szakács jár, akik mobilkonyhákban főznek a bringásokra.

A profi kerékpáros csapatok évente közel 120 napot töltenek úton, országról országra, szállodáról szállodára járva. Manapság, a szállodaláncok korában, az azonos szintű versenyeken, kontinens-szerte, nagy különbségek nem mutatkoznak az ellátásban. A kerékpársportban azonban hatványozottan igaz: nem mindegy, hogy a sportolók egy-egy hosszú nap után, mit esznek. A Tour de France-on résztvevő profi csapatokat már saját szakács kíséri el a világ legnagyobb körversenyére, már csak azért is, hogy ne legyenek más ételek miatt betegek.

A Garmin csapat séfje és mobilkonyhája
A Garmin csapat séfje és mobilkonyhája
Fotó: Mark Johnson / Garmin

Viszik maguk után a konyhát

Álommelónak tűnhet egy profi csapat szakácsának lenni, pedig egyáltalán nem könnyű feladat. A konyhai személyzet napja reggel hatkor kezdődik egy körversenyen. A szakasz rajtjától függően hét vagy nyolc óra körül már reggelit kell kínálni. Ezután rendet raknak a rajtállomáson. Autóba szállnak, megvásárolják az alapanyagokat, és robognak tovább a célállomásra, ahol a versenyzőket a gyúrás után már friss étellel kell ellátniuk.

Ezek a délutáni transzferek sokszor stresszesebbek a személyzetnek, mint maga a főzés. A Lotto-Belisol séfje egy interjúban elárulta, hogy a versenyzők ellátása mellett a szakaszokra érkező VIP vendégeket és az újságírókat is ki kell szolgálniuk. A Lottónál ebben beletartozik a csapat sajtótájékoztatóin kínált sós aprósütemények elkészítése is.

Søren Kristiansen, a Sky csapat séfje
Søren Kristiansen, a Sky csapat séfje

Évtizedeken át az volt a  szokás a kerékpárversenyeken, hogy a hoteleknek előre szóltak a kerekesek étkezési szokásairól, és a szakácsok annak megfelelően alakították a menüt. Ez általában tészta volt, amit mindenhol kicsit más recept alapján készítettek. Éppen ebben rejlett a probléma, ugyanis minden nemzetet más kulináris szokások jellemeznek. A francia konyhában például előszeretettel nyúlnak a vajhoz, ami nem kedvez a kerékpárosoknak. Az igazi bringás szakácsok még a krumplipürébe sem szívesen tesznek vajat.

Ahogy egyre profibbá vált a mezőnyt kísérő karaván, úgy jelentek meg a saját szakácsok. A 100. Tour de France mezőnyében négy csapat kivételével már mindenki saját szakáccsal dolgozik. Akik ezt nem tehetik meg, azok a szállodájukban étkeznek, vállalva ezzel a kockázatot. Emlékezhetünk például Alberto Contador klenbuterolos marhahúsának esetére, aminek kétéves eltiltás lett a vége. A spanyolnál a 2010-es Touron mutatták ki ezt a tiltott szert, azzal védekezett, hogy szennyezett hússal került szervezetébe. Ennek a lehetőségét a nagy nevek már szeretnék jó messziről elkerülni. Több csapat ezért szigorú elveket alkalmaz, olyan területekről, ahol még előfordulhat a szennyezés, például Dél-Amerikában vagy Ázsiában, nem vásárolnak húst.

A saját szakáccsal dolgozó csapatok eltérő gyakorlatokat folytatnak. A Saxo-Tinkoff, a Europcar vagy éppen a Lotto-Belisol teljesen felszerelt mobilkonyhával dolgozik. Az Europcar partnere 2008 óta a Fleury Michon élelmiszeripari vállalat, mely minden földi jóval ellátja a csapatot. Velük a mobilkonyhával együtt olyan étkező is utazik, amely egy igényesebben felszerelt étterem szolgáltatásait képes nyújtani. A Saxo a Siemens és az Invita támogatásával kapott egy tökéletesen felszerelt mobilkonyhát.

Több csapat szakácsa a szállodák konyhájában készíti el a kívánt táplálékot, és csak abban az esetben költöznek ki a mobilkonyháikba, ha a higiéniai vagy egyéb feltételek nem felelnek meg az igényeiknek. A Sky-nál a csapat luxusbuszában található egy konyha. Emellett 12 bőrfotel, két zuhanyzó is várja a versenyzőket. A Garminnál pedig a csapat szakácsának saját mobilkonyhája utazik a nagyobb versenyekre.

Angus-bélszínt, főúr!

A mezőny egyik legismertebb szakácsa a Saxo Tinkoff-nál dolgozó Hannah Grant, akinek hamarosan megjelenik a könyve „The GrandTour CookBook” címmel. Ebben azokat a recepteket gyűjtötte össze, melyeket a profi bringásoknak készít. Grant a Sky együtteséhez igazoló Soren Kristiansent váltotta. Kristiansen egyelőre szakácskönyvet nem írt, ellenben 16 ezer követővel rendelkező Twitter csatornáján mindennap lefotózza a menüt, és rövid leírást is mellékel hozzá. Kristiansen halomnyi nyers zöldséget alkalmaz ételeiben, az egyik kedvence a cékla, amit lé formájában is ad a bringásoknak, de alkalmaz árpát és quinoát is, és tökös rizottót is tálal az asztalra.

Tőkehal spárgával az ORICA-GreenEDGE konyháján, Nicki Strobel séf gondozásában
Tőkehal spárgával az ORICA-GreenEDGE konyháján, Nicki Strobel séf gondozásában

Kristiansen szorosan együttműködik a Sky csapat dietetikusával. Nigel Mitchell nemcsak arra ügyel, hogy mennyi kalóriát vigyenek be a kerékpárosok, de az ételek egyéb élettani hatásait is figyelembe veszi. A kemény hegyi szakaszok előtt például tartózkodnak a zabkásától, mert nagyon megüli a gyomrot, vörös húsokat általában csak könnyebb szakaszokon, a Tour első hetében engedélyez a bringásoknak, majd később csak baromfit és halat. Ha nagyon engedékeny, akkor néha néha ahhoz is hozzájárul, hogy olyan egészségtelen ételt, mint a csokoládé egyenek a Sky-osok.

Az őrült klippeket is forgató Orica GreenEdge szinte naponta közöl videofelvételeket, arról is, hogy a kerékpárosaik milyen menüt fogyasztanak a Tour alatt . A felvételek megdöntik azt a közkeletű vélekedést, hogy a bringások folyton tésztával tömnék magukat. Nicki Strobel szakács asztalára nagyon sok zöldség kerül, és rengeteg csirkehús, amit időnként báránysülttel vagy éppen valamilyen hallal váltogat, de az oricások vacsoráztak már szusit is, és a répalé is fontos táplálékuk közé tartozik. A különböző frissen facsart zöldség- és gyümölcslevekkel úgy tudnak rengeteg kalóriát bevinni, hogy közben a gyomrukat nem fekszi meg. Strobel, ha vacsorát készít, rizsből csak a barnát használja, mert annak a rosttartalma is magas, nemcsak szénhidrát. Többnyire csak ásványvizet isznak a kerékpárosok, de egy szakaszgyőzelem után azért egy pohár pezsgő is belefér nekik a másnapi szakasz előtt.

A legérdekesebb pedig talán a Garminnál dolgozó Sean Fowler története. Fowler Andorra mellett a Pireneusokban üzemeltetett egy éttermet El Racó d’Urús néven. 2008 tavaszán a Garmin versenyzője, Tom Danielson eltévedt edzés közben, és Fowler segítette ki. Danielsonnak nagyon ízlett a szakács főztje, és a következő edzés alkalmával az egész csapat megjelent. Annyira meg voltak elégedve a munkájával, hogy egy évvel később már az amerikai kísérte a legnagyobb viadalokon a Garmint.

A csapatok szakácsai kapcsolatban állnak egymással. A Tour de France 2012-es kiírása alkalmával rendezték meg az első nagy párbajt egymás között, amikor három fő alapanyagból és fűszerekből kellett ételt főzni. Ezután megszavazták, hogy melyik a legjobb. Természetesen ez csak kis kikapcsolódás a feszített munka mellett.

Miért kell szakács?

Egy versenyző 5000-7000 ezer kalóriát éget el egy nap alatt, amit pótolni kell, ha másnap is jól szeretne teljesíteni. Ez két-háromszorosa annak, amennyit egy átlagembernek be kell vinnie a szervezetébe egy átlagos napon. Ezt a mennyiséget, megfelelő minőségben, csak felkészült szakember felügyelete mellett érdemes meg(t)enni ezen a szinten. Egy rosszul megválasztott étrend jelentősen visszavetheti még a legfelkészültebb versenyzők teljesítményét is. Arról nem beszélve, hogy egy szállodai ételmérgezés akár több éves munkát tehet tönkre.

Természetesen a kerékpárosok között is szinte minden csapatnál akadnak, akiknek speciális étrendre van szükségük. Szintén a Lotto hozta nyilvánosságra, hogy Adam Hansen laktózérzékeny, Greg Henderson pedig a gluténmentes étrendet követ. Ezeket egy saját alkalmazott sokkal könnyebben tudja szem előtt tartani.

A Garmin-Sharp csapatának menetrendje ismert, mely szerint reggel 7 órakor kapnak reggelit a versenyzők. Ebben zabkása, müzli, granola és gyümölcs szerepel. Egy órával később kerül sor a szakasz előtti főétkezésre, melyek legfőbb alkotóelemei a rizs és a tojás. A vacsoránál pedig arra figyelnek a csapatnál, hogy az ételt 40 % szénhidrát, 30% fehérje és 30% zsír alkossa.

velo.hu és az Index közös cikke.

További érdekességeket itt találhat a Tour de France-ról.