Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Pályakerékpár-vb: Vogel harmadik aranyát nyerte

2014.03.02. 18:19

A kolumbiai pályakerékpáros világbajnokság negyedik napján a német Kristina Vogel harmadik aranyérmét nyerte. Omniumban meglepetésre egy húszéves debütáns győzött. A velo.hu cikke.

Női sprintben Kristina Vogel szerezte meg az aranyérmet. A németek sprintere ezzel triplázott az idei világbajnokságon. A fináléban Vogel kétszer magabiztosan verte a kínai Tiensi Csungot. A harmadik helyet szintén egy kínai versenyző Csünhong Lin szerezte meg. A britek nagyon bíztak Becky James jó teljesítményében, de nem jutott az elődöntőbe. A honfitársa Jessica Varnish búcsúztatta még a legjobb nyolc között.Varnish a helyosztókon nem tudott futamot nyerni. Ennek ellenére negyedik helyével így is pályafutása legjobb világbajnoki eredményét érte el ebben a számban.

1. Kristina Vogel (Németország) 2. Tiensi Csung (Kína) 3. Csünhung Lin (Kína) 

Lezárultak a férfi omnium küzdelmei, mely során a fiatal francia tehetség, a 20 éves Thomas Boudat végzett az élen. A pontverseny 2013-as U23-as Európa-bajnoka pályafutása során először szerepelt a felnőttek között. Az első nap után vezetett és előnyét végig megőrizte. Az utolsó két számban a holland Tim Sveldt felkapaszkodott, de fordítani már nem tudott. A 2010-es világbajnok Ed Clancy három számban is nyert az elmúlt két napban, de végül mindössze ötödik lett.

1. Thomas Boudat (Franciaország) 24 pont 2. Tim Sveldt (Hollandia) 28 3. Viktor Manakov (Oroszország) 32 

A női pontversenyben Amy Cure végzett az élen. Cure az első négy sprintből háromban pontot szerzett, majd körelőnyt harcolt ki. Az utolsó sprintre 5 pontos előnnyel érkezett, mely után már nem lehetett leszorítani az élről. A második a német Stephanie Pohl, a harmadik a kanadai Jasmin Glaesser lett.

1. Amy Cure (Ausztrália) 38 pont 2. Stephanie Pohl (Németország) 35 3. Jasmin Glaesser (Kanada) 32 

A nap folyamán lezajlottak a férfi sprint negyeddöntői. Az elődöntőben Francois Pervis és Denis Dmitriev, illetve Stefan Botticher és a korábban nagyot bukó Matthew Glaetzer csap össze. A női Omniumban három számot rendeztek, mely után az összetettben Sarah Hammer vezet.