Egy magyar hegyikerékpáros ott lehet a riói olimpián
Magyarország várhatóan egy olimpiai kvótát szerez hegyikerékpárban Bogár Gábor, a Waberer's evopro MTB Team sportigazgatója szerint, írja az MTI.
A csapat sajtótájékoztatóján elhangzott, a május 25-én záruló kvalifikációs ranglistába a nemzetek három legjobb bringásának eredménye számít bele, és az akkori rangsor első 24 országa indíthat majd versenyzőt Rio de Janeiróban. A magyaroknak arra van esélyük, hogy az egy kvótát jelentő 14-24. hely között végezzenek.
Bogár Gábor kifejtette, a kétéves kvalifikáció első, 2014-2015-ös időszakában a 23. helyet szerezték meg a magyarok, a tavaly májusban indult második idényben pedig jelenleg a 16. helyet foglalják el.
„Mivel a két pozíció átlagát veszik majd, így jelenleg kvalifikációs helyen állunk" – állapította meg a sportvezető, aki hozzáfűzte, amennyiben nem jön közbe sérülés vagy betegség, jó esély van arra, hogy a záráskor a legjobb húsz között legyenek a magyarok.
A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség elnökségének döntése alapján a ranglistán jelenleg 52. Juhász Zsolt és a 60., már két olimpiát megjárt Parti András között dőlhet el - a három előre kijelölt verseny eredményei alapján –, hogy ki utazik Rióba.
Ők, csapattársaikkal együtt a sajtótájékoztató után egyenesen a Liszt Ferenc Repülőtérre vették az irányt, ahonnan Ciprusra repülnek, ahol a hét végén, majd egy hétre rá is olimpiai kvalifikációs pontokért indulnak harcba. Ezután Törökországban, Szerbiában, aztán a májusi, svédországi Európa-bajnokságon és egy németországi világkupán tekernek tovább Rióért.
Simonyi Ákos csapatmenedzser bejelentette, hogy a magyar elektromos buszok gyártásáról ismert evopro cég állt a klub mögé névadó szponzorként. Hozzátette, a 2010-ben alakult csapatuk az elmúlt években folyamatos fejlődést mutatott, hiszen a legjobb hazai profi hegyikerékpárosokat tömöríti.