Őrült szakaszon törtek meg a Giro legnagyobb favoritjai

2016.05.21. 18:13

Az óriási taktikázásról és támadásokról szóló 14. szakasza mindent borított a Giro d'Italián. Andrey Amador elveszítette a rózsaszín trikót, amit aztán Steven Kruijswijk szerzett meg. Vincenzo Nibali sem bírt a legjobbakkal az idei királyetapon, de Alejandro Valverde még többet veszített. Szakaszgyőzelmével Esteban Chaves is bejelentkezett a dobogóra.

Szombaton kegyetlen pályán mentek végig a Giro bringásai, a Dolomitokban hat kategorizált csúcsra, köztük öt kétezer méter felettire is másztak fel, több mint 5300 méter szintemelkedést győztek le a 210 kilométeres etapon.

Mindenki arról beszélt, hogy két verseny lesz, a szakaszgyőzelmet majd elviszi a szökevények közül valaki, és hátrébb pedig kiosztják egymásnak a másodperceket a favoritok. A koreográfia majdnem bejött, a két verseny egybeért.

Az utolsó kilométerekre két bringás maradt a nap elején megszökő 37 fős csoportból, a hosszú kilométerekig egyedül küzdő Darwin Atapuma (BMC) és Georg Preidler (Giant-Alpecin) azonban a hajrában nem bírt Chavesszall és Kruijswijkkel, akik leszakították a többi favoritot.

Sokáig minden jel arra mutatott, hogy az Astana taktikája tökéletesen működik, és Nibali átveheti a rózsaszín trikót. Az Astana keményen megdolgozta a mezőnyt, óriási tempót diktáltak Scarponiék az emelkedőkön, a Passo Giaun már a rózsaszín trikós Amador (Movistar) sem bírta, leszakadt. A lejtmenetben még visszaküzdötte magát, de ez túl sok erejébe került.

Kruijswijk, Nibali, Chaves
Kruijswijk, Nibali, Chaves

Az Astana utolsó lépése, Nibali támadása a Passo Valparolán, is ígéretesnek mutatkozott,  csak Kruijswijk tudta először felvenni vele az iramot, míg a többi favorit nehezen reagált, de az ellentámadásra Nibali sem tudott válaszolni. Chaves és Kruijwijk együtt diktálták az iramot, a csúcsig több mint fél perc előnyt hoztak össze, és ezt az előnyt 37 másodpercre növelték a célig.

Nibali még elfogadható vereséget szenvedett, de Valverde valószínűleg elvesztette az esélyét az összetett győzelemre. Gyenge napja volt, meg sem próbált elmenni Nibaliékkal, végül több mint három percet kapott a szakaszon.

Eredmények:

14. szakasz, Alpago-Corvara
1. Esteban Chaves (Col) Orica-GreenEdge 06:06:16
2. Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo
3. Georg Preidler (Aut) Team Giant-Alpecin
4. Darwin Atapuma (Col) BMC Racing Team 00:00:06
5. Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 00:00:37
6. Kanstantsin Siutsou (Blr) Dimension Data
7. Ilnur Zakarin (Rus) Team Katusha 00:02:29
8. Rafal Majka (Pol) Tinkoff Team
9. Rigoberto Uran (Col) Cannondale Pro Cycling 00:02:50
10. Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 00:03:00

Összetett:
1. Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo 60:12:43
2. Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 00:00:41
3. Esteban Chaves (Col) Orica-GreenEdge 00:01:32
4. Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 00:03:06
5. Andrey Amador (CRc) Movistar Team 00:03:15
6. Rafal Majka (Pol) Tinkoff Team 00:03:29