Az elmúlt években mindig volt magyar nő a dobogón, Lubics Szilvia már háromszor nyert, és kétszer harmadik is volt. Maráz Zsuzsana pedig tavaly jött be harmadikként. Jó eséllyel idén is ott lesznek az élen.
Az előző két versenyt nyerő, amerikai színekben induló Nagy Katalin sérülése miatt kihagyja a Spartathlont, így nem lesz címvédés.
A nemeai ellenőrző pont még 123,3 kilométernél volt, de a lassabbak csak nem sokkal ezelőtt haladták át ott. Egyedül Toms Krisztián nem érte még el a magyarok közül, de pont egy órája van a pont zárásáig, neki meg szűk négy kilométere.
A japánok igazi ultrafutó őrültek (is), most is rengetegen vannak a Spartathlonon, 54 indultak el, de valószínűleg sokan közülük túlbecsülték a képességeiket, hatan már most kiestek.
35 kilométerrel ezelőtt Isikava Yosihiko még öt perccel mögötte volt, de azóta nagyot ment a japán, a harmadik sincs messze tőle. Most kezdődik a Spartathlon legkegyetlenebb része, 1100 méterre kell felkapaszkodniuk a futóknak a sötétben. jórészt futhatatlan meredekségű ösvényen.
159,5 kilométerhez érkezett a cseh Radek is. Sorokin egyébként még mindig egész jó tempót megy, lassul ugyan és valószínűleg pihennie is többet kell már, de ötperces kilométereket futott az első 13 órában. A következő 90 kilométeren persze még bármi történhet, fél óra előnyt is könnyen el lehet veszíteni.
bár ez a képből nem feltétlenül derül ki, de így volt. (Pár órával korábbi pillanat.)
Az élen változatlan a helyzet, a litván Sorokin megtörhetetlen eddig, már a 47-es ellenőrző pontnál jár, azaz 159,5 kilométert tudott le. Itt jön a Spartathlon egyik legnehezebb szakasz, fel kell kapaszkodni a néhol szinte járhatatlan ösvényeken az 1200 méteres Parthenio-hegyre
Odaért a harmincötös ellenőrző ponthoz, tartja az ötödik helyét. A negyedik helyezett Marci Bonfiglio kilenc perccel van előtte, mögötte négy perccel érkezett a következő versenyző.
vagyis a huszonnyolcas ellenőrző ponthoz, amit azóta Kreidl Csaba (69.), Rácz Róbert (75.), Huszvay Edit (87.), Vágó Boglárka (105.), Veres Szilárd (124.) és Kisháziné Zombory Erika (138.) elért a magyarok közül.
Az eddig is vezető Aleksandr Sorokin nemrég hagyta el a 35-ös ellenőrző pontot, az ideje 15:44:48, az előnye pedig továbbra is elég nagy a második cseh, Brunner Radek előtt.
A 32-es ellenőrző pontnál, vagyis 112,9 kilométernél járva, olvasható a Sparthathlon Magyar Csapat Facebookján.
Roskovics Mihály és Veress Béla együtt érkeztek az ellenőrző pontra a 60. és 61. helyen.
Maráz Zsuzsanna a huszonhetedik helyen (15:06:10), míg Lubics Szilvia a harmincnyolcadik (15:18:03) 100 km után, azaz mindketten előreléptek.
Korinthosz fontos pontja a Spartathlonnak, a 80 kilométernél lévő pontnál sokan elvéreznek. Tartanak egy nagyobb pihenőt, és nehezen veszik rá magukat a folytatásra. A pont zárási ideje 15:30. Ezen bőven belül volt mind a 23 magyar futó, de a Spartathlon itt kezdődik.
Helyezési számok és áthaladási idők?
9. Rudolf Tamás 12:39:53
39. Lubics Szilva 13:15:51
40. Maráz Zsuzsanna 13:15:57
52. Roskovics Miklós 13:21:38
57. Veress Béla 13:23:40
66. Kreidl Csaba 13:31:50
94. Huzsvay Edit 13:49:26
95. Rácz Róbert 13:49:27
134. Vágó Boglárka 14:02:58
139. Veres Szilárd 14:03:37
165. Kisháziné Zombory Erika 14:10:05
191. Lukács Abert 14:20:12
198. Blaskó Mihály 14:22:28
204. Máthé Zoltán 14:22:40
207. Löw András 14:24:04
209. Csákány Krisztina 14:24:37
224. Kolluti Margit 14:29:50
239. Török-Ilyés László 14:34:31
240. Evetovics-Balla Hajnalka 14:34:34
248. Simonyi Balázs 14:37:46
262. Káldi Péter 14:40:49
266. Lajkó Csaba 14:41:08
299. Toms Krisztián 14:49:38
Megérkezett száz kilométerhez az első női versenyző is, a dán Stine Rext megelőzte a 24 órás világbajnok, Patrycja Bereznowska. Abszolútban a 19. helyen áll.
Nagyon stabilan fut Rudolf Tamás, 20 kilométer alatt három helyet jött előre, pedig gyomorpanaszai is voltak. 100 kilométernél jár már ő is. Elég messze vannak az előtte lévők, az ötödik Bonfiglio nyolc perccel halad előtte. Rudolf mögött viszont most elég sűrű a mezőny.
A litván Sorokin még mindig nagyon erős, 7 óra 41 perc alatt futott le 100,1 km-t, nem lassult látványosan, még mindig 4 perc 36 másodperces a kilométerenkénti átlaga. Ilyen tempót a hobbifutók 10 km-en se nagyon tudnak tartani.
Maráz Zsuzsannától, míg a negyedik Noora Honkala négy másodperccel előtte vette a korintoszi pontot.
Az a pont 13:25-kor zárt, ott is áthaladt az összes magyar, mind a 23-an versenyben vannak tehát. A mezőny azért fogyott, körülbelül 30-an kiestek.
9. Rudolf Tamás 11:22:26
46. Lubics Szilva 11:52:43
47. Maráz Zsuzsanna 11:52:43
49. Roskovics Miklós 11:53:58
71. Kreidl Csaba 12:04:29
61. Veress Béla 11:58:27
111. Huzsvay Edit 12:18:32
116. Rácz Róbert 12:20:34
126. Veres Szilárd 12:23:45
168. Vágó Boglárka 12:31:49
174. Kisháziné Zombory Erika 12:33:52
181. Lukács Abert 12:35:15
200. Máthé Zoltán 12:38:19
205. Blaskó Mihály 12:41:12
218. Löw András 12:44:11
220. Csákány Krisztina 12:44:23
232. Kolluti Margit 12:47:00
235. Simonyi Balázs 12:48:38
257. Lajkó Csaba 12:53:51
262. Káldi Péter 12:54:35
263. Török-Ilyés László 12:54:36
265. Evetovics-Balla Hajnalka 12:55:07
268. Toms Krisztián 12:56:28
De ott el is szakadtak egymástól, Lubicsnak meg kellett állnia egy kisebb egészségügyi szünetet tartani.
Az élő bejelentkezés nem is jött össze, nagy lendülettel haladnak még a negyedik-ötödik helyen.
10-15 percen belül 80 kilométerhez ér majd Lubics Szilvia és Maráz Zsuzsanna is. A tervek szerint élő videóban ezt meg is mutatjuk majd.
Az Ultra-film készítői felvették a 9. helyen haladó magyar frissítését.
A legjobb magyar futó stabilan tartja a helyét, két és fél percre van előtte az elég erősen kezdő és most lassulni látszó Jan Duk, de mögötte sincs messze a brit Nathan Flear.
Mármint azoknak ismerősök ezek a futók, akik látták az Ultra című dokumentumfilmet. A két francia, apja és fia idén is indul a Spartathlonon. A filmben Gilles Pallaruelo sztoikus bölcselkedőnek tűnik, aki futás közben jön rá, hogy még többet akar futni, míg fia, az értelmi fogyatékkal élő Angel is a futásban tud felszabadulni. És mindkettejük mögött ott áll a szurkoló feleség és anya. Ha még nem látta a filmet, most sem késő, pont most megy a mozikban.
Már 80 kilométeren is túl van a versenyben vezető litván, alig több mint hat óra kellett ehhez neki. Tartja a 4 perc 30 másodperces kilométereket.
Előrébb lépett az együtt futó Lubics Szilvia és Maráz Zsuzsanna, 65,1 km-hez értek ők is. 13 percre van előttük a leggyorsabb nő.
A dán Rex Stine még tartja az első helyét, 5:39:35-tel haladt át a 18-as ponton, öt perc előnye van a 24 órás futás világbajnoka, a lengyel Patrycja Bereznowska előtt.
A leggyorsabb magyar is 65,1 km-nél jár, a tavalyi második Marco Bonfiglio csak két perccel van előtte.
A litván Sorokin ugyan lassult, de még így is eszeveszett tempót diktál, 4 perc 30 másodpercen belüli ezreket fut átlagban. Bő negyedóra előnye van üldözőivel szemben.
Papíron már mindenkinek át kellett haladnia a 42,2 kilométernél lévő ellenőrzőponton. Ott így álltak a magyarok (az abszolút helyezéseket soroljuk, és az időt, amikor ott jártak.)
9. Rudolf Tamás 9:24:44
37. Roskovics Miklós 9:38:46
63. Lubics Szilva 9:44:56
64. Maráz Zsuzsanna 9:44:56
75. Kreidl Csaba 9:48:54
82. Veress Béla 9:50:23
129. Huzsvay Edit 9:57:05
141. Rácz Róbert 9:59:05
142. Veres Szilárd 9:59:19
154. Lukács Abert 10:02:07
202. Máthé Zoltán 10:08:18
212. Blaskó Mihály 10:09:20
219. Vágó Boglárka 10:11:38
229. Simonyi Balázs 10:13:22
245. Kolliuti Margit 10:15:11
246. Csákány Krisztina 10:15:29
248. Löw András 10:15:46
249. Toms Krisztián 10:15:45
262. Török-Ilyés László 10:16:47