A Spartathlon története természetesen az ókorba nyúlik vissza, egy futár tette meg először gyalog másfél nap alatt az Athén-Spárta utat, majd aztán vissza is ment. Az ő tettét ismétlik meg a futók 1983 óta, igaz csak a féltávot nyomják le, de 246 kilométer így is elég kihívást jelent. Változatos időjárás, időnként nehéz terep nehezíti meg a futók dolgát. A szintidő 36 óra. Pihenni lehet közben, de túl sok idő nincs rá. A legjobbak 24 órán belül is célba érnek. A többség azonban bőven 30 órán kívül teljesíti a távot. Elég nagy a kiesési ráta, általában a rajtolók 50-60 százaléka ér csak be.
Már ultratávú (maratonnál hosszabb) futóversenyekből is egyre több van a világon, de a legklasszikusabbnak az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres Spartathlont tarthatjuk. Az 1983 óta megrendezett görögországi versenyen mindig vannak magyarok is, és az utóbbi években a nőknél elért győzelmek, dobogós helyek is nagyobb érdeklődést váltanak ki a verseny iránt.
Idén is megpróbáljuk végigkövetni, hol állnak, hogy futnak, merre járnak a magyarok és a verseny élmezőnye. A rajt magyar idő szerint reggel hatkor van, majd 36 órájuk van a futóknak, hogy Athénból Spártába érjenek.