A Jaguar motorja lehet a garancia
"Baumgartner szinte biztosan velünk marad jövőre is. Mióta bizonyossá vált, hogy jövőre is Cosworth-motorokkal indulhatunk, ráadásul a Jaguar erőforrásait használhatjuk, megnyugodtak a szponzorai" - nyilatkozta a menedzser.
November elején, két héttel azelőtt, hogy biztossá vált a Minardi-Cosworth kapcsolat folytatódása, Frank Tamás, Baumgartner menedzsere az Indexnek azt nyilatkozta: "a pilóta egyik legnagyobb szponzora, az édesapja, jövőre már nem tudja támogatni fiát úgy, mint idén, ezért kellenek új mecénások".
Bruni távozása valószínűbb
Elképzelhető, bár már közel sem ilyen biztos, hogy Gianmaria Bruni is Minardi színekben indulhat jövőre is. Baumgartner csapattársával a szezon közben többször is összeveszett a tulajdonos Paul Stoddart, ám Minardi szerint, "ha sikerül felébreszteni az olasz szponzorok érdeklődését", helyette sem igazolnak mást.
Szintén jó hír lehet a támogatóknak is, hogy már készül az istálló új kocsija is: "Már építjük az új gépet, amely az első néhány versenyt követően mutatkozhat be versenyen is".
Az új konstrukció azután vált szükségessé, hogy az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) új szabályokat vezetett be a 2005-ös idényre.