A tesztidény alapján úgy tűnik, igen, hiszen a McLaren-Mercedes és a Renault autói szinte mindig, és Jenson Button BAR-Hondája is jó néhányszor gyorsabb volt, mint a címvédő Ferrarija.
Button nagyon magabiztos
A mcLarenesek és a renault-sok rendszeresen visszafogottan nyilatkoztak az esélyeikről, Button viszont legutóbbi megszólalásával igyekezett nyomást gyakorolni Schumacherre.
"A Ferrari nem nyerhet örökké, a célom, hogy a dobogó tetejéről nézzek le Schumacherre" - mondta a huszonöt éves angol a BBC rádiójának.
Button ráadásul még német ellenfele különleges tehetségét is megkérdőjelezte: "Az övé a legjobb autó. Ha Raikkönent vagy Montoyát ültetnék a helyére, ők is nyernének vele".
Még nem bizonyított
Schumacher általában nem szokott nyilatkozatháborúba szállni senkivel, de ezúttal válaszolt: "Már csak négy nap van hátra az első edzésig, lassan véget ér a beszéd ideje, és tettekkel kell bizonyítani. Jenson, mint pilóta, még kérdőjel számomra, bár igazolhatja a képességeit".
Természetesen, mint három éve mindig, idén is fölmerült, hogy a harminchat éves ferraris a szezon végén visszavonul, ám ő ezt újfent cáfolta, sőt, kijelentette, akár még évekig is folytathatja.
"Még mindig szórakoztat a vezetés"
"Nem érzem magam öregnek. Még mindig szórakoztat a vezetés, és ez a lényeg. Nagy esély van rá, hogy negyven évesen is versenyezni fogok" - mondta a Reuters hírügynökségnek.
Schumacher Ferrarival kötött szerződése 2006-ban jár le, de ha tényleg komolyan gondolja, 2009-ig is versenyezhet. Kivételes fizikai felkészültségét látva pedig akár még annál is tovább