Csak a Ferrarié tűnik jónak
Pedro De la Rosa
A Toyota-tesztpilóta Olivier Panis panaszkodott az első teszt után, a BMW-nek szintén gondjai voltak, ám a Ferrari erőműve gyorsnak és megbízhatónak bizonyult.
A V8-as Mercivel Pedro De la Rosa ment először, de finoman szólva sem volt elragadtatva.
"Túlestünk a V8-as tűzkeresztségen. Hiányzik az erő a motorból, de fel kell dolgoznunk ezt a sokkot" - idézte a spanyol versenyzőt az adrivo.com. De la Rosa Silverstone-ban ült az átalakított McLaren MP4/20-as volánja mögé, és 38 kört tett meg, sok megszakítással.
"Hozzá kell szoknunk"
Legjobb ideje 1:24.477 volt, amely bő hét másodperccel volt gyengébb, mint a V10-es géppel köröző Alex Wurz teljesítménye. A Ferrari-tesztelő Marc Gené Fioranóban csak bő három másodperccel maradt el Michael Schumacher pályacsúcsától, igaz, az a pálya két kilométerrel rövidebb, mint az angliai.
"Nem szabad túl keményen fékezni, mert ha nagyon leesik a fordulat, nem tudunk visszagyorsulni. Egyszerűen lassú, de hozzá kell szoknunk"- törődött bele De la Rosa.
Akár 200 lőerővel eshet a teljesítmény
A következő idénytől kezdve a Forma-1-es autókat csak nyolchengeres, 2,4 literes erőművel lehet fölszerelni az eddigi V10-es, három literesek helyett. Szakértők szerint a motorok jelenlegi, 950 lóerő körüli teljesítménye akár 200 lőerővel is visszaeshet.