Briatore: Alonso túlértékelt

2007.02.03. 14:49
Leszólta volt pilótáját a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót exfőnöke, Flavio Briatore. A Renault-menedzser szerint a spanyol nem olyan jó, mint az kívülről látszik.

"Heikki Kovalainent csak Alonsóra cserélném el. Csak ő jobb nála, mindenkit meg fog lepni a finn" - nyilatkozta Flavio Briatore hétfőn a madridi Marca című sportlapnak.

Új felfedezettjét, a Forma-1-ben első szezonját kezdő huszonöt éves északit hasonlította a világbajnokhoz, aki mindkét címét Briatore kocsijában, Renault-ban nyerte. A spanyol idén a Mclarenhez szerződött, helyére buktatta feljebb eddigi tesztelőjét az olasz menedzser.

Négy nap múlva Briatore véleménye megváltozott, ugyanis a német Auto, Motor und Sport című szaklapnak azt mondta: "Alonso jó, de nem annyira, mint legtöbben gondolják."


Expilótája eddig öt szezont töltött a Forma-1-ben, ebből kétszer világbajnok lett. Tizenöt futamot nyert, 2005-ben Kimi Raikkönent, tavaly Michael Schumachert utasította a második helyre a pontversenyben.

"Kovalainen olyan mint Schumacher és Alonso fiatalon. Nem látok rá okot, miért ne válhatna ugyanolyanná, mint ők" - fokozta eszmefuttatását Briatore. A három hónapja harminchét évesen visszavonult hétszeres vb-győztesre állhat is a véleménye, de az összevetés furcsa, ha arra gondolunk, Alonso 1981. július 29-én, Kovalainen 1981. október 19-én született.