Majdnem elaludt, emiatt hibázott az Ausztrál Nagydíj hajrájában, állítja Kimi Raikkönen. A finn pilóta könnyedén megnyerte a versenyt így is, mert csak épphogy futott le a pályáról.
A pillanatnyi koncentrációvesztésben nagy szerepe volt, hogy rádiója a rajttól kezdve nem működött.
"Nincsenek könnyű győzelmek, Melbourne-ben a rádióval volt gondunk. Attól a pillanattól kezdve, hogy beültem a kocsiba, nem hallottam semmit. Szerencsére percre lebontottuk a futamot, erre hagyatkoztam az 58 kör alatt. Tudtam, a rajt kulcsfontosságú, azzal, hogy megtartottam az első helyet, valamivel egyszerűbb lett a dolgom, de a mérnökömmel, Chris Dyerrel nem komunikálhattam a rádió miatt" - adta ki Raikkönen nyilatkozatát a Ferrari hivatalos honlapja.
Itt vajon ébren van? (fotó: AFP)
A 27 éves klasszisnak így a boxutca faláról a pályára lógatott táblákra kellett hagyatkoznia, innét tudta meg, mikor kell tankolni mennie, illetve mekkora az előnye a többiek előtt, vagy hányadik helyen van.
"A csapat mindent megtett, hogy informáljon az eseményekről, de a táblánkat néha nem láttam, mert a sok istálló között nehéz volt kiszúrni a miénket."
Az újonc ferraris egészen meggyőzően vezetett élete első futamán új csapatánál, volt, hogy húsz másodperc előnnyel állt az élen, csak egyetlen apró hibát vétett.
"Verseny közben nem kellett a határon autóznom, de ha működik a rádió, biztosan gyorsabb lettem volna. Tíz körrel a vége előtt majdnem el is aludtam. Nem koncentráltam, elbambultam, blokkoltak a kerekek, és a harmadik kanyart túl szélesen vettem. Rádió nélkül is tudtam, a depóban azt kiabálják, Kimi, ébredj fel!"
Az ominózus hely a pálya második leggyorsabb pontja a célegyenes után, 260 kilométer/óráról kezdenek lassulni a kocsik, hogy bevegyék a jobbkanyart.