Negyvenkétezer fontos, vagyis 15,5 millió forintot érő gokartot tört össze Lewis Hamilton csütörtökön egy londoni PR-eseményen.
A négykerekűvel korábban versenyzett, majd a járművet a hét elején a McLaren-Mercedes-főszponzor Vodafone árvereztette el jótékony célra az eBayen.
Az északír vevő, aki a nevét nem árulta el, a fenti összegért vette meg a McLaren-színekre fényezett gépet, és a műsor után kaphatta meg.
Hamilton a kordonokból épített pályán mutatta be, mit tud a kart, ám az egyik kanyart kicsit elvétette.
"Hoppá, ez közel volt. Ott hátul el is hajlott kicsit" - mondta az F1-vb-t vezető pilóta a ferde hátsó tengelyre utalva.
Effajta hibával természetesen tovább nem használható, így vagy múzeumba kerül örökre vagy még többet kell rá költenie az új tulajnak.
A vevő végképp nem csinált jó üzletet, ha figyelembe vesszük, hogy ennyi pénzért vehetett volna egy M3-as BMW-t vagy egy Porsche Boxstert.