Végleges: Kimi Raikkönen a világbajnok

2007.11.16. 16:40
Az FIA elutasította a McLaren óvását, a csapatnak joga sem lett volna fellebbezni: Kimi Raikkönen megtarthatja pályán megnyert világbajnoki címét.

Elutasította a McLaren óvását az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség), így marad a pályán kialakult sorrend a Forma-1-es világbajnokságban, azaz továbbra is Kimi Raikkönené a vb-cím - közölte péntek este háromnegyed kilenckor a szervezet honlapja.

A pitpass.com már délután fél ötkör megírta, ez lesz a döntés, de kiemelte, értesülése nem hivatalos, csak nagyon jól értesült és megbízható forrásból származik. A hiavatalos határozat négy órával később erősítette meg az információt.

Az angol istálló a Brazil GP után az ellenőrök felmentő döntését támadta meg, ami nem zárta ki a futamból a szabálytalan üzemanyaggal futó, 4-6. helyen célba ért pilótákat. Kimi Raikkönen első, Lewis Hamilton hetedik helyen ért célba, ha a fellebbezés sikeres lett volna, és a három versenyzőt kizárják, az újoncot legalább két hellyel előrébb sorolják, ő lett volna a bajnok.

Az FIA fellebbviteli bíróságának négy tagja egész napos tanácskozás után megállapította, a McLarennek joga sem lett volna fellebbezni a brazíliai versenybírák ítélete ellen. Azaz kvázi ejtette a vádat. Pontos indokot nem közöltek, de a BMW és a Williams képviselői már korábban felvetették, mivel a McLaren a Brazil GP végeredménye ellen nem óvott, és mivel az ügyben nem volt közvetlenul érintett, szerintük nem is tehette volna. Az FIA ezt végül is megerősítette, de a magyarázatot külön kell kérvényezni a szervezet irodájától.

A finn ferraris egy pont előnnyel szerezte meg a vb-címet Brazíliában, a McLaren azért támadott, mert bebizonyosodott, Nico Rosberg Williamsébe, illetve Nick Heidfeld és Robert Kubica BMW-jébe a megengedettnél hidegebb benzin került, ami csekély, de teljesítményelőnyt jelent.

A versenybírák a zavaros hőmérsékleti adatok miatt helyben hagyták a futam eredményét, de a McLaren az FIA felebbviteli bíróságához fordult, mint kiderült, jogtalanul. Lewis Hamilton kijelentette, nem akar tárgyalóteremben bajnok lenni, a McLaren-vezetők is hangsúlyozták, az üzemanyag-szabályok tisztázása miatt fellebbeznek, nem azért, hogy megszerezzék pilótájuknak az első helyet.

A csütörtöki meghallgatáson viszont az angolok ügyvédje, Ian Mill egyértelműen a cím megszerzéséért beszélt, bár Martin Whitmarsh McLaren-igazgató állította, csak tárgyszerű akart lenni.

A Ferrari kiakadt, jogászuk ügyeskedőknek nevezte a rivális csapat képviselőit. A bíróság eredetileg még csütörtökön közölte volna döntését, de a vita péntekre, egészen estig elhúzódott.

Az olaszok figyelmeztették a döntéshozókat, ha elveszik Raikkönentől a világbajnokságot, az a Forma-1 komolyságát kérdőjelezi meg. Bernie Ecclestone, az F-1 irányítója azt nyilatkozta, ha megfosztják a finnt, befejezi több mint harminc éve tartó Forma-1-beli munkáját, és nyugdíjba megy.