Szerdáig adott haladékot a Renault Fernando Alonsónak, hogy eldöntse, akar-e F-1-es csapatánál versenyezni 2008-tól, ám a hét közepén valószínűleg semmi nem fog eldőlni.
A francia team ultimátumot tett a spanyol elé, vagy három évre ír alá vagy egyre sem. Az exbajnok csupán egyetlen szezonra akarja elkötelezni magát, abban bízva, 2009-ben, rosszabb esetben 2010-ben Ferrariba ülhet át, esetleg BMW-be.
"Nem tudok Fernandóról semmit, nincs előrelépés az ügyben" - idézte Flavio Briatore istállóvezetőt szerdán a Marca madridi sportújság honlapja.
Az olasz menedzser állítólag csütörtökig tolta ki a határidőt, ám ez is kevés lehet, mert Alonsóra nem hat a nyomás. Tudja, hozzá hasonlóan jó pilóta jelenleg nincs a piacon, így várni fognak rá egy ideig, néhány hétig biztosan.
A szintén spanyol as.com megemlíti, a klasszis a december 6-i, második kémper tárgyalása miatt sem biztos a dolgában: a Renault vádlott, nem lehet kizárni, súlyosan megbüntetik, mint a McLarent.
Alonso átigazolása a legfontosabb esemény jelenleg az F-1-ben, legalább négy pilóta sorsa múlhat a csapatválasztásán. Heikki Kovalainen, Nico Rosberg, Adrian Sutil, Mark Webber is mozdulhat, attól függően, hol köt ki Alonso.
Az El País című politikai lap szerint a tárgyalások megrekedtek, nem csak a megállapodás hossza, a szponzorpénzek miatt is: az Alonso renault-s fizetésének nagy részét állítólag felajánló spanyol Telefonica kiszállt a projektből, ami tovább csökkenti a franciák esélyeit.
Párhuzamosan nő viszont a Red Bull sansza. A sport.es állítja, Alonso megszakította vakációját, és a múlt héten Milton Keynesbe, a team központjába látogatott. A másik barcelonai sportújság, az El Mundo Deportivo szerint már az angol-osztrák gárda van a legjobb pozícióban: majdnem kétszer annyit, 30 millió eurót fizetne egy évre, mint a Renault, belemenne akár egyéves szerződésbe is, mérnökei között pedig olyan szaktekintélyek vannak, mint Adrian Newey vagy Geoff Willis.