További Forma-1 cikkek
- A következő hat F1-idényből kétszer is kiesik a Belga Nagydíj
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
Megnyerte a Malajziai Nagydíjat Kimi Raikkönen minden nehézség nélkül: a rajt után második volt, de a futam egyharmadánál már vezetett, miután csapattársa elé került a tankolások után.
A rajtnál az első helyről induló Massa keményen ráhúzott a finnre, aki vissza is vett, így a brazil fordulhatott az élen. A visszasorolt McLarenek közül Lewis Hamilton remekül indult, kilencedikről ötödiknek lépett előre.
A start után beállt a mezőny, csak köröztek a pilóták, majd az első kerékcseréreket követően megfordult a sorrend az élen. "Nem eröltettem az előzést a rajtnál" - nyilatkozta Raikkönen a futam utáni sajtótájékoztatón, arra utalva, tudta, később legyőzheti márkatársát.
A vb állása két futam után
1. Lewis Hamilton 14 p2. Kimi Raikkönen 11 p
3. Nick Heidfeld 11 p
4. Heikki Kovalainen 10 p
5. Robert Kubica 8 p
6. Nico Rosberg 6 p
7. Fernando Alonso 6 p
8. Jarno Trulli 5 p
9. Kazuki Nakajima 3 p
10. Sebastien Bourdais 2 p
A McLarenek majdnem minden riválisuknál később álltak a boxba, a harmadik-negyedik helyre jöttek volna föl mindketten, de Hamilton gépének jobb első kerekét alig tudták lerángatni a szerelők, az angol 20 másodpercig vesztegelt, legalább duplaannyit időzött, mint a többiek.
Kovalainen előre lépett Raikkönen, Massa és a remek Kubica mögé.
A két Ferrari uralta a futamot, a világbajnok a csapatot is, kollégáját hamar lerázta. Massa nem bírta a tempót, a kavicságyba pördült, a 30. körben ki is alakult a dobogósok sorrendje.
A hajrában még Hamilton ráment a negyedik Jarno Trullira, az ismét igen megbízható Fernando Alonso a hetedik Mark Webberre, de előznie egyiküknek sem sikerült.
Raikkönen az ausztrál kilengés után újra célba vette a vb-címet, de a pontversenyt még Hamilton vezeti, előnye három egység. A sorozat három hét múlva Bahreinben folytatódik.
A Malajziai GP végeredménye
1. Raikkonen Ferrari (B) 1h31:18.5552. Kubica BMW Sauber (B) + 19.570
3. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) + 38.450
4. Trulli Toyota (B) + 45.832
5. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 46.548
6. Heidfeld BMW Sauber (B) + 49.833
7. Webber Red Bull-Renault (B) + 1:08.130
8. Alonso Renault (B) + 1:10.041
9. Coulthard Red Bull-Renault (B) + 1:16.220
10. Button Honda (B) + 1:26.214
11. Piquet Renault (B) + 1:32.202
12. Fisichella Force India-Ferrari (B) + 1 kör
13. Barrichello Honda (B) + 1 kör
14. Rosberg Williams-Toyota (B) + 1 kör
15. Davidson Super Aguri-Honda (B) + 1 kör
16. Sato Super Aguri-Honda (B) + 2 kör
17. Nakajima Williams-Toyota (B) + 2 kör
A Malajziai GP körről körre
7.59: Elindultak az autók a felvezető körre.
Rajt: Raikkönen jött el jobban, de Massa a célegyenesben végig keményen ráhúzott, a finn végül engedett, így a brazil fordult elsőnek. Hamilton szenzációsan indult, a kilencedik helyről a második kanyarban már ötödik volt.
1. kör: Massa, Raikkönen, Kubica, Webber, Hamilton, Trulli, Kovalainen a sorrend. Timo Glock megpördült, és kiállt, Bourdais kicsúszott, és elmerült a kavicsban. Rosberg lökte meg Glockot, az ő kocsiján első szárnyat cseréltek.
3.: Coulthard a nyolcadik, mögötte Alonso és Heidfeld.
4.: A célegyenesre fordulva Heidfeld mindkét riválisát megelőzte, Alonso hosszú fej-fej melletti csata után jött el Coulthard mellett.
6.: Massa 1,5 másodperccel vezet, Kubica már héttel van lemaradva, Hamilton tizenhárommal.
14.: Minden változatlan, a Ferrarikat már látni sem lehet. Raikkönen tarja a két másodpercet Massához képest.
16. Webber kijött Hamilton elől tankolni.
17.: Massa tankolt az élről, a McLarenek mögé jött vissza.
18.: Raikkönen is kereket cserélt, az előtte lévő körében a futam leggyorsabbját futotta, vissza is jött a brazil elé. Kubica vezet.
19.: Hamilton jobb első kerekét nem tudták levenni, csak hosszú szenvedés után, az angol 20 másodpercet állt a boxban. Még így is visszajött viszont Webber mögé, aki közvetlenül előtte volt a tankolások kezdetekor.
20.: Kovalainen probléma nélkül tudta le a tankolását.
21.: Kubica az élről tankolt, vissza is jött harmadiknak. Alonso negyedik, de még nem járt a depóban.
22.: Alonso kapott új abroncsokat, nagyon visszaesett a kétszeres világbajnok, a 12. helyre.
26.: Raikkönen, Massa, Kubica, Kovalainen, Trulli, Webber, Hamilton, Heidfeld a sorrend.
27.: Raikkönen lerázta Massát, szinte egy fél célegyenes van köztük.
30.: Massa kicsúszott a kavicsba, és feladta.
38. Raikkönen másodszor is tankolt, Kubica mögé jött vissza.
39.: Webber tankolt Hamilton elől.
41.: Heidfeld Hamilton sarkában volt, de kiállt tankolni, és Webber elé jött vissza. Az angol a negyedik Kubica, Raikkönen és Kovalainen mögött.
42.: Kubica az élről állt a depóba, gond nélkül vissza is tért.
44.: Hamilton a boxban, visszatért Heidfeld elé, az ötödik helyre.
45.: Kovalainen kapott benzint, továbbra is harmadik.
46.: Tíz körrel a vége előtt Raikkönen, Kubica, Kovalainen, Trulli, Hamilton, Heidfeld, Webber, Alonso a pontszerzők. Változás nem nagyon várható.
49.: Hamilton négy másodpercre van Trullitól, és jön föl. Alonso egy másodpercre sincs Webbertől, támad a spanyol.
56.: Raikkönen megnyerte a GP-t, Kubica második, Kovalainen harmadik. Trulli negyedik, majd Hamilton, Webber, Alonso zárja az első nyolcat.