Hamilton: Félrevezettek, hibáztam, sajnálom

2009.04.03. 23:04 Módosítva: 2009.04.03. 23:08
A világbajnok bocsánatot kért a hazudozásért. Rávették, de a felbujtók nem voltak jelen a Maláj GP helyszínén szervezett sajtótájékoztatón, amikor versenyzőjük elvitte a balhét. Nincs még vége, tovább büntethetik őt és a McLarent is.

Kizárták az Ausztrál Nagydíjról csütörtökön Lewis Hamiltont, még aznap kiderült, ő és a McLaren sportigazgatója hazudott, hogy harmadik helyet szerezhessen a szezonnyitó futamon. Az istálló másnap kirúgta a vétkes menedzsert, Dave Ryant, és elismerte, nem mondtak igazat az ellenőröknek.

Hamilton állítja, rávették, hallgassa el az igazságot a Trulli-ügyben, ami igaz: a világbajnok még a melbourne-i beidézése előtt elmondta a Speed TV-nek, istállója utasította az olasz pilóta elengedésére. Ebből az oda-vissza előzésből adódott a bonyodalom.

Néhány óra múlva, miután beszélt Ryannel, már ennek az ellenkezőjét vallotta. A balhét mégis ő viszi el, a Maláj Nagydíjon sajtótájékoztatót hívtak össze neki, amin egyedül jelent meg az újságírók előtt.

”Az ellenőrökre vártunk, a csapatmenedzser azt kérte, tartsak vissza információt, ezt tettem. Őszintén bocsánatot kérek a felügyelőktől, amiért raboltam az idejüket, és kínos helyzetbe hoztam őket. Sajnálom az egész ügyet, a csapatomat, Dave-et, mert jó srác, nem hiszem, hogy ezt akarta. Félrevezettek, aztán ez lett a vége. Elnézést kérek a szurkolóimtól, nem vagyok hazudozó, csapatjátékos vagyok” – pityergett a 24 éves klasszis.

lewis

A csapatfőnök Martin Whitmarsh csütörtökön még állította, nem hazudott tőlük senki, pénteken már elismerte, mégis. Hamilton mellett nem jelent meg sem ő, sem Ryan, az igazgatót néhány órával korábban, 35 évi munka után kirúgták a McLarentől.

”Mindig megcsináltam, amit kértek tőlem. Rájöttem, ezúttal óriási hiba volt, tanulni fogok belőle. Nagyon megviselt, többé nem fog megtörténni. Sosem éreztem ilyen rosszul magam. Nem szoktam hazudni, de most az egész világ ezt gondolja. Ez a legrosszabb helyzet, amibe életemben kerültem, de kiállok ide, és fölteszem a kezem. Nagyon, nagyon kínos helyzet ez” – fejezte be Hamilton többperces monológját.

Az ügynek ezzel nincs vége: az FIA a felügyelők félrevezetése miatt tovább büntetheti mind Hamiltont, mind a McLarent. Nem tudni pontosan, hogyan, de nem jó előjel, hogy az angol istállót alig két éve, a híres kémügyben is elmarasztalták. Akkor épp csak megúszták a kizárást a Forma-1-ból.

Barrichello öt, Vettel tíz rajthelyes büntetést kapott

sportA Malajziai Nagydíj pénteki második szabadedzése után váltót cseréltek Rubens Barrichello autójában, öt rajthelyes büntetést kapott.
A Brawn GP brazil pilótája az első edzésen 4., a másodikon 6. lett, a büntetés miatt legjobb esetben is csak a hatodik helyről indulhat a vasárnap magyar idő szerint 11 órakor kezdődő sepangi futamon.
Sebastian Vettel (Red Bull Renault) tíz hellyel kerül hátrébb, mert a német pilóta az idénynyitó Ausztrál Nagydíj hajrájában belerohant a lengyel Robert Kubica (BMW Sauber) autójába.