Vad opciók: Schumacher, Hamilton, Massa

2012.07.17. 15:12

Három toppilóta szerződése fut ki a szezon végén, állítólag mindhárom maradna ott, ahol van, mégsem hosszabbított még egyikük sem jelenlegi istállójával.

Lewis Hamilton hatodik F1-szezonját tapossa a McLarennél, 2008-ban világbajnok lett, futamokat nyert azóta is, de a vb-címbe meghatározóan nem tudott beleszólni. Idén jól kezdett, ám a szezon majdnem feléig csak egyszer nyert, az utóbbi két versenyen meg a dobogó közelébe sem került. Azt mondja, nem egy fél szezon alapján dönt, hiszen már 14 éve a McLaren pilótája, augusztusban igyekszik elhatározni, mihez kezd. Prioritása a McLaren, de az Autosport szerint is képben van a Mercedes, és képben lehet a Ferrari is.

A Merci persze csak akkor, ha Michael Schumacher mozdul, és vagy visszavonul vagy  - ami eddig elképzelhetetlennek tűnt - istállót vált. Ilyenről nem beszélt, de kizárni a Forma-1-ben semmit nem lehet. A Mercedesnek lelkiismeret-furdalása van vele szemben, ezért vár rá, amíg kell. Opciója a németeken kívül eddig nincs, hacsak nem a McLaren, mondjuk egy csere Hamiltonnal.

Vagy éppenséggel a legvadabb ötlet: a Ferrari. A hétszeres bajnok öt címét az olaszokkal nyerte, akik nem titkoltan új embert keresnek Felipe Massa helyett. Mark Webberrel tárgyaltak, be is vallották, ám az ausztrál maradt a Red Bullnál, így jelenleg nincs konkrét kiszemelt. Nem sietnek pótolni a brazilt, aki állítja, simán van esélye maradni - ami igaz is, mert ha Schumacher és Hamilton marad a helyén, nem lesz a piacon kipróbált, tapasztalt, bizonyított ember.

Akkor lehet gondolkozni a sauberes Sergio Perezen vagy a Force India kettősén, Paul di Restán és Nico Hülkenbergen.

A Hungaroring után az F1 egy teljes hónapra leáll, a két sztár dönt, és ha úgy alakul, Massa megmenekülhet. 40 napon belül minden kiderül.