Tart tőle a Szingapúri GP-n első helyről rajtoló Lewis Hamilton, hogy a másodikként startoló Pastor Maldonado kiüti őt a futamon. Az angol nem is titkolja, a BBC-nek nyilatkozva figyelmeztette a baleseteiről hírhedt venezuelait, legyen észnél.
"Örülök Pastornak, sokat kapott egész évben, pedig nagyon tehetséges. Nem akarok az útjába kerülni, és remélem, ő sem az enyémbe. Ha jól rajtolunk, minden rendben lesz. Biztos vagyok benne, hogy tisztában van vele, hogy vb-esélyesek vannak körülötte, és nem mindent vagy semmit hozzáállással indul neki a versenynek, hanem pontokat akar szerezni" - szólt rá Maldonadóra Hamilton.
A williamses a mezőny legproblémásabb embere, idén majdnem minden futamon büntették valamiért. Sok balesetet okozott, Valenciában Hamiltont is kiütötte. És kapott büntetést rajtkiugrás, valamint feltartás miatt is, Spában egyszerre mindkettőért.
Legutóbb, Monzában hosszú idő után végre semmi balhéja nem volt. Ha bajt okozna, ugyanolyan eltiltásra számíthat, mint Romain Grosjean, aki Spában okozott tömegbalesetet a startnál: Hamilton és Alonsót is magával vitte, így Monzáról eltiltották.
Megbüntetésekor számított, hogy vb-favoritokat ütött ki, Maldonado körül most szinte csak az van: Hamilton előtte, Vettel és Alonso mögötte.
Maldonado Barcelonában is Hamilton mellől rajtolt volna, de az angolt ott visszasorolták, így a dél-amerikai megkapta az első kockát. Alonso lerajtolta, de később vissza került a Ferrari elé a Williams, és megnyerte a versenyt.
A tehetség viszont azóta pontot sem tudott szerezni állandó hibái miatt, most azt mondta, ennek a negatív sorozatnak mindenképp véget akar vetni, sok ponttal hazamenni.