Miért érdemelné meg jobban Alonso a vb-t?

"Köszönjük, Fer, nekünk te vagy az 1." - fogadta a Ferrari-csapat a Brazil GP céljában Fernando Alonsót, miután pilótája második lett a futamon és a világbajnokságban is. Az istálló vezetője aztán egész hosszan elemezte, hogy az ő embere bizony jobban megérdemelte volna ezt a címet, mint az igazi győztes Sebastian Vettel, és nem kevés szurkolónak is meggyőződése, a spanyolnak kellett volna nyernie a vb-t.

Tény, hogy Alonso fergeteges volt idén. Teljesen igaza van abban, amit mond, hogy ez volt élete legjobb szezonja, jobb mint 2005 és 2006, amikor világbajnok lett. Egész évben gyengébb autóval ment, mint a Red Bull, az időmérőkön esélye sem volt Vettel közelébe kerülni, sőt, az utolsó 10 futamon, vagyis a bajnokság teljes második felében egyszer sikerült a harmadik sornál előrébb kvalifikálnia. Akkor is negyediknek.

Hendikeppel indult a Ferrari borzasztó gyenge időmérőformája miatt, amiből aztán zseniális rajtjaival az első kanyarig ledolgozott jópár helyet, majd a futamon folyamatosan javulva majdnem mindig elérte a dobogót. Második vagy harmadik lett rendszeresen, a jó helyezésekkel életben tartotta vb-esélyét az utolsó futamig annak ellenére, hogy csak háromszor tudott győzni. Legutóbb júliusban lett első, a szezon teljes második felében egyszer sem.

Vettelnek totál ellentétes éve volt, ő az első félévet aludta át, a Red Bull és ő is bizonytalankodott. Esett ki generátorhiba miatt, maradt le a pontszerzésről saját óvatlansága - Karthikeyan-karambol - vagy veszített dobogót figyelmetlensége - pályán kívüli Button-előzés - miatt.

Csak szeptemberre állt össze ő és a Red Bull-autó is, volt, hogy Alonso már 44 ponttal volt előrébb nála a pontversenyben, ami majdnem két teljes futamgyőzelemnyi pont. Ezt nem lehetett volna dobogókkal és célba érésekkel felhozni, nyerni kellett. És Vettel nyert is, négy futamot zsinórban Ázsiában, amivel ledolgozta hátrányát, sőt, megelőzte Alonsót a pontversenyben.

Győzelmei magabiztosak voltak, ám a hajrára a sors őt is próbára tette. Míg Alonsónak az volt a próbatétel, hogy életben tud-e maradni egy kevésbé jó, időmérőn esélytelen autóval és az ebből adódó folyamatos nyomással, Vettel két sokkot kapott: Abu-Dzabiban a depóból kellett rajtolnia, aztán az utolsó, mindent eldöntő futamon az első körben a fél mezőnnyel szemben találta magát egy törött autóban. Tökutolsó helyről kellett visszakapaszkodnia, abban a pillanatban már nem is ő volt a világbajnok, hanem Alonso.

Vettel viszont, ugyanúgy, ahogy Alonso a saját terhét, kezelni tudta az utolsó hely mérhetetlen nyomását az idő szorításában is, és felzárkózott. Abu-Dzabiban harmadiknak jött előre, Interlagosban, a legvégén hatodiknak, eggyel jobb helyig, mint amivel minimálisan világbajnok lett volna.

Mit nehezebb kezelni, a folyamatos nyomást, ami Alonsónál jelentkezett a gyenge időmérők hatására vagy a pillanatok alatt feltörő stresszt, ami Vettelt sújtotta? Nehéz megmondani, talán valamelyikük megteszi majd, ha nyer így is, úgyis világbajnokságot. Kívülről nézve azt mondhatjuk, mindkettőt piszok nehéz lehet, nem szívesen kerülnénk egyik szituációba sem.

És ami mindkét helyzetből pokoli nehéz: nyerni. De nincs más választás, nyerni kell, csak az nyerhet világbajnokságot, aki futamot is nyer. És ez valószínűleg jól is van így. Alonso háromszor lett első, ennyivel 25 éve nem nyert senki vb-t. Ha megnyerte volna az utolsó futamot, megelőzte volna Buttont, most ő a bajnok, négy futamgyőzelemmel, mint 1989 óta senki.

Csakhogy Alonso nem tudott győzni saját erőből, sem a hajrában, de már az utolsó tíz futamon sem. Igaza van, hogy övé a legjobb csapat, a Ferrari, ami a legritkábban szúrta el a taktikát, nem tévesztett egyszer sem a kerékcseréknél, és mindent, köztük Felipe Massát is feláldozta érte, sőt még olyan remek trükköt is megjátszott, mint az austini váltócsere. Mindent alárendeltek az olaszok Alonsónak, amit lehetett, megtettek, hogy lökjenek egyet a versenyzőjükön.

Viszont nem tudtak neki győzni képes autót adni egy fél szezon alatt, és ez kulcskérdésnek, döntőnek bizonyult. A Forma-1 és minden technikai sport ugyanis legalább annyira szól az emberekről, mint a gépekről. Nem szabad különválasztani, egyik nem nyer a másik nélkül. Teljesen felesleges és értelmetlen azon rugózni, hogy Vettelnek jobb autója volt, és azért nyert. Hát nem erről is szól a dolog? Az autósport szerves része az autó - benne van még a nevében is, ugye.

Ezzel az autóval nyerte meg a Red Bull a konstruktőr-vb-t is, teljesen megérdemeltem, mert amíg az ő kocsijuk hét versenyen győzött, a második Ferrari háromszor lett első. (Itt derült ki az is, miért hívják konstruktőr-vb-nek, és nem csapat-vb-nek, az autót díjazzák itt, nem a csapat munkáját.)

Itt vagyunk újra, a futamgyőzelmekhez lyukadtunk ki, ami Alonsónak kevesebbszer sikerült, mint Vettelnek, a kulcspillanatokban meg egyáltalán nem. Nála derült ki, ebben a 25-18-as pontrendszerben - az első héttel többet kap, mint a második -, nem lehet lavírozni egy egész szezonon keresztül, és helyezésekkel behúzni a címet. Pont ezért is találta ki Ecclestone pár éve, hogy a pilóta és az istállója is menjen előre, kockáztasson a győzelemért.

Pontosan ez az, amit a Red Bull megtett, a szezon második felében mindig a győzelemre játszott, míg a Ferrari arra, amire képes volt, a dobogóra, és hát még akkor sem reszkírozott, amikor mindenképp kellett volna: ha Alonso a Brazil GP elején nem vált átmeneti gumira, kint marad a szárazon, mint tette a későbbi győztes Button és Hülkenberg, sanszosan ott lett volna a spanyol az angol közelében a futam hajrájában. Hogy meg tudta-e volna előzni, ki tudja, de esélye lett volna arra a nélkülözhetetlen győzelemre, ami végül elválasztotta a világbajnoki címtől.

A Ferrari tényleg a legjobb csapat volt, de nem kockáztatott, és ami ugyanilyen fontos, nem tudott megújulni. Hiába mondta a csapatfőnök Domenicali, hogy az utolsó öt futamon a legtöbb pontot ők szerezték, mint istálló, annyit nem tudott elintézni, hogy Alonso alá az első két sorra esélyes autót tegyen az időmérőn. Folyamatosan Alonso két startbalesetével magyarázta a bajnoki vereséget, dehát egyértelmű, aki a középmezőnyből indul, sanszosan bajba kerül. Alonsót Grosjean kiütötte, Raikkönen meglökte, de mi is történt Vettellel, amikor kétszer az utolsó helyen találta magát? Ütközött, kétszer Sennával, egyszer egy jelzőtáblával. Törvényszerű dolog a baleset a mezőnyben, és a topcsapatok azért is topcsapatok, hogy a jó kocsijukkal megóvják pilótájukat a középmezőnytől - ez az, amit a Ferrari fél szezonon át képtelen volt megtenni.

A Red Bull megtette, nyert is. Ők csapatként kevesebbet tettek Vettelért, nem óvták Webbertől, sőt, az utolsó futamon az első kanyarban épp az ausztrál miatt veszített pozíciókat, és került a mezőnybe a német. Az ausztrál nem hogy nem segített, Vettel örült, ah nem gátolta. Nem játszottak meg trükköket kétszeres bajnokukért, azonos esélyekkel küldték ki a két pilótájukat, így Webberrel is megküzdött Vettel, a saját csapattárrsal, ami minden pilóta szerint az első és legfontosabb harca - ilyennel Alonsónak törődnie sem kellett. Ráadásul a Vettel-Webber-párbaj valós volt, a szezon kétharmadáig az ausztrál futamgyőzelmekben (2-1), sokáig pontokban is jobban állt a címvédőnél. Vettel megvívta ezt a harcát is, és leküzdötte Webbert.

Ezek után a címben feltett kérdéshez kanyarodva, miért is érdemelte volna meg Alonso jobban a vb-t, mint Vettel? Semmiért. Ugyanúgy megérdemelte volna, ha ő nyeri, mint ahogy megérdemli most Vettel. Mindketten megvívták saját csatáikat, és leküzdötték akadályaikat. Egyik ennyi, másik annyi pontot gyűjtött, egyiküknek sem adott senki egy pontot sem szívességből, megszerezték mind. És meg is érdemelték mind kivétel nélkül. De Vettel hárommal többet gyűjtött. Nem kicsit amiatt, mert hárommal szemben öt nagydíjat nyert, amennyit a bajnokok legalább szoktak, és nyertek az utóbbi 22 szezonban.