A Ferrari elsőként kezdte meg az előszezont

2013.01.15. 10:29

Megérkezett hétfő délután a hagyományos Madonna di Campiglió-i sítáborba Felipe Massa és Fernando Alonso, a Ferrari két pilótája, hogy az egyhetes eseménnyel felvezesse az istálló 2013-as szezonját.

A versenyzők a MotoGP-s Ducati két tagjával, Andrea Doviziosóval és Nicky Haydennel kiegészülve egész héten síelnek, snowboardoznak, jéggokartoznak és persze sajtótájékoztatókat tartanak.

Jön majd Luca di Montezemolo Ferrari-elnök is, de azt nem tudni, Bernie Ecclestone megjelenik-e: az F1-főnök állandó vendég a síhéten, ám az előző szezon végén Montezemolo megharagudott rá. Ecclestone azt mondta, nem neheztel, de feltűnése váratlan lenne.

   wroom13

A Ferrari február első hétvégéjén mutatja be új F1-autóját, majd utána kedden, február ötödikén a többiekkel együtt megkezdi a felkészülést az évadra az első hivatalos teszten, Jerezben. A versenyidény március 17-én indul Melbourne-ben, Ausztráliában.