Hétfőn kora délután, fél kettőkor a jerezi boxutcában mutatja be hivatalosan idei versenyautóját, a W04-est a Mercedes, ám az istálló honlapján már hétvége óta látható egy elhomályosított kép a kocsiról. A Merci speciális leleplezést tervezett, a Twitteren szavazó drukkerek bejegyzéseire fokozatosan nyílt fel egy virtuális garázsajtó, így idővel előtűnt a gép gyér megvilágításban.
A lényeg viszont így is látszott, főleg, ha egy kevés trükkel világosítottunk a képen: nincs kacsaorra, és meglehetősen hasonlít a tavalyi, nem túl sikeres elődjére.
Az előző modellel a német ugyan megszerezte a csapat visszatérése, azaz 2010 óta szerzett első győzelmét, a gyártók között viszont csak ötödikként zártak, és a szezon második felében pontot is alig gyűjtöttek.
Most Lewis Hamiltonnal és teljesen átszervezett menedzsmenttel próbálják megmenteni a projektet, amiben rengeteget várnak a W04-estől. Ahogy Bernie Ecclestone mondta, "nincs több kifogás, a Mercedesnek teljesítenie kell idén".
Az autót keddtől kezdik tesztelni az andalúz pályán a Lotusszal, a McLarennel, a Ferrarival, a Force Indiával, a Sauberrel és a Red Bull-lal együtt. A gyakorlás péntekig tart.