Ciki 1-esek, kínos bukók, eminens sehol

2013.04.07. 15:47
Az első két futam után bizonyítványt osztani lehetetlen és értelmetlen, gyorsértesítőben értékeljük nem is a pilóták, inkább az istállók eddigi teljesítményét. Kitűnő nincs, sztárok állnak bukásra.

Red Bull - 66 pont, 1. hely

Huszonhat pont előny a vb élén, egy kettős győzelem, két pole pozíció, ránézésre ötös. Csakhogy a malajziai Vettel-Webber-balhé kissé beárnyékolja a remeknek tűnő teljesítményt. Technikailag hozták magukat, de mint istálló hibáztak Sepangban, a csapatvezetés nem volt ura a helyzetnek. A végeredmény viszont ugyanaz persze, ezért: 5-ös alá.

Lotus - 40 p., 2. hely

Álomszerű kezdés, igen taktikus, kevesebb kerékcserés Raikkönen-győzelem után a második futamon visszaestek, de a finnel összehoztak egy biztos pontszerző helyet, így a pilóták között másodikok a bajnokságban. A győzelem talán erőn felüli volt, majd kiderül, de az eddigi forma alapján 4/5.

Ferrari - 40 p., 3. hely

Ausztráliában minden rendben ment, Alonso második helyére számítottak, se többet, se kevesebbet nem vártak az új autótól, Malajziában viszont a felesleges kockázattal biztos dobogót buktak. Butaság volt a spanyol első szárnyát nem lekapni, ám legalább a csapatfőnök Stefano Domenicali válallta a felelősséget, így 3/4.

Mercedes - 37 p., 4. hely

Pontosan azt hozták, amit vártak és vártak tőlük, Hamilton 5 és 3. lett a két futamon, Malajziában sarkában Rosberggel. A csapatutasításokkal itt is volt egy kis gond, de ők balhé nélkül jöttek ki belőle, a német megállta, hogy előzzön. Úgy haladnak, ahogy tervezték, sőt, Hamilton állítja, már övék a második legjobb autó a Red Bull mögött. 5-ös.

Force India - 10 p., 5. hely

A pontszámból is látszik, hogy lejjebb ugrottunk nem egy, de inkább két kategóriát, ám inkább az az igazság, hogy a mezőny két futam után jelenleg két részre szakadt. Pedig a Force India egyáltalán nem volt ilyen gyenge az első futamon, sőt, Adrian Sutil még vezetett is, majd hetediknek, csapattársa, Paul Di Resta előtt futott be. Malajziában viszont a selejtes kerékanyák tönkrevágták mindkét kocsi futamát, a furcsa hiba miatt feladták. Nagy kár, hogy a blőd kiesések lerontják a különben remek teljesítményt, 3/4.

Sauber - 4 p., 6. hely

Itt már komoly hiányosságok mutatkoznak a pontszám alapján, de a realitás valószínűleg nem ennyire vészes. Az persze mindenképp kínos, hogy Nico Hülkenberg autója a rajtig sem jutott el Ausztráliában az üzemanyagrendszer hibája miatt, illetve az sem szép, hogy Esteban Gutierrez volt mindkét fordulóban az első lekörözött. Úgy tűnik, a keskeny oldaldobozos megoldás sem jön be. Eddig 3-as, "sokszor aláhúzva, de félévig ebből még bármi lehet".

McLaren - 4 p., 7. hely

Hát ez meg mi? És hogy? Meg miért? Katasztrofális teljesítmény a két 9. hely, előbb Buttonnal, majd Sergio Perezzel. Ausztráliában abszolút versenyképtelen volt a kocsi, Malajziában Button az ötödik hely környékéről esett vissza lekörözöttnek, amikor buta hiba miatt rosszul tették vissza az egyik kerekét, és méterek után megállt a boxban. Az eddigi produkció elégtelen, azaz 1-es.

Toro Rosso - 1 p., 8. hely

Jean-Eric Vergne malájziai 10., pontszerző helye kifejezetten siker, pont ennyire lehetett számítani a Red Bull-fiókcsapattól. Ugyanolyannak tűnnek, mint tavaly, és eddig az eredmények is ugyanolyanok. Képességeiknek megfelelően mentek eddig, 2-es.

Williams - 0 p., 9. hely

Az abszolút kudarc, káosz. Pastor Maldonado már a melbourne-i edzések után kiborult az autóra, a csapatra, mindenre, aztán kiesett ott és a második versenyen is. Az istálló egyetlen értékelhető teljesítménye az újonc Valterri Bottasé, aki a Maláj GP-n majdnem pontszerzőnek, 11.-nek hozta be a reménytelennek tűnő gépet, és előtte Ausztráliában is végigment. De ő sem menti meg a csapatát az 1-estől.

Marussia - 0 p., 10. hely

Sok szót nem érdemes vesztegetni rájuk, de Jules Bianchival a volánnál mindkétszer megverték az eddig sokkal jobbnak tartott Caterhameket, így nem ők az utolsók, ami fejlődés. A fiatal újonc jobb autót érdemelne. Kettes.

Caterham - 0 p., 11. hely

Az utolsó, leggyengébb istállóvá degradálódtak. Elégtelen.