Megszüntették a nyomozást Schumacher ügyében
A francia ügyészség megszüntette a vizsgálatot a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher decemberi síbalesetének ügyében, írja az MTI. Ez azt jelenti, hogy nem találtak idegenkezűségre utaló jelet, tehát nem más okozta a hétszeres Forma1-es világbajnok balesetét.
Patrick Quincy a hatóság közleményében kiemelte, senki nem hibázott. "Nem történt büntetendő cselekmény. A pálya határainak kijelölése és az információs táblák az érintett szakaszon a francia szabályoknak megfelelőek voltak." Vagyis sem a pálya üzemeltetőit, sem Schumachert nem terheli felelősség, baleset volt.
Schumacher tavaly december 29-én esett el síelés közben, Franciaországban, Méribel közelében. Feje egy sziklának ütődött, a volt autóversenyző életveszélyes agyérüléseket szenvedett. Vérömlenyt távolítottak el az agyából, még mindig nem tért magához.
Január végén azt közölték, hogy fokozatosan megkezdték az ébresztését a mesterséges altatásból, múlt héten menedzsere hivatalosan megerősítette, a folyamat még mindig tart.
A 45 éves exsportoló sisakjára szerelt fejkamerájával rögzítette bukását, a felvételeket megvizsgálták, de - legalábbis egyelőre - nem hozták nyilvánosságra. A kamera állítólag fokozhatta Schumacher sérüléseit, de az ügyészségi jelentés ilyesmiről nem szól, az ügynek nincs felelőse.