Schumachert már csak a csoda mentheti meg
Michael Schumacher önállóan lélegzik, írta vezető cikkében a La Gazzetta dello Sport. A hétszeres Forma 1-es világbajnok december végén, Franciaországban síbalesetet szenvedett, azóta mesterséges kómában fekszik.
A Bild is értesült erről, és péntek reggel megkereste Schumacher ügynökét, Sabine Kehm pedig ezúttal is cáfolt.
„Michael állapota változatlan, továbbra is az ébresztési fázisban van. A kezelő orvosai nem erősítették meg azt, amit az olaszok állítanak” - mondta. Schumacher ébresztése négy hete kezdődött, az orvosok továbbra is nyugodtak.
Az angol The Telegraph ugyanakkor arról ír Schumacher családjára hivatkozva, hogy csak a csoda mentheti meg a korábbi pilótát. Felesége, Corinna, valamint testvére, Ralf több európai agysebésszel is konzultált, de mind csak annyit tudott megerősíteni számukra, hogy csekély esélye van a felépülésnek. A lap forrása szerint az orvosok őszintén közölték velük, hogy mire számíthatnak. A lap egy német újságírót is megszólaltat, szerinte Schumacher nagyon rossz állapotban van, de ezt a család hivatalos közleményééig nem jelentethetik meg.