Eltört a bal első kerekének felfüggesztése, ezt nem cserélik ki 10 perc alatt. Kvjatnak az első harmadban is volt egy veszélyes manővere, akkor is Alonsó volt mellette, míg Ausztráliában Hamiltonnal akadtak majdnem össze az időmérőn. Sokat kell még tanulnia az orosz tininek.
A szombati, harmadik szabadedzésen tovább remekelt a Mercedes, amely a teljes mezőnynek egy másodpercet adott, végig uralva az utolsó gyakorlást. Nico Rosberg zárt az élen, két tizeddel előzve csapattársát, Lewis Hamiltont.
Mögöttük viszont óriási lehet a harc, hiszen a következő hét pilóta 7,5 tizedmásodpercen belül van. A két Red Bull tovább folytatta jó szereplését, Vettel a negyedik, Ricciardo pedig a hatodik helyről indulhat, őket Kimi Räikkönen (3.) és Nico Hülkenberg (5.) előzték.
A 11. helytől hátrafelé szépen kirajzolódó erősorrendet láthatunk, hiszen tökéletes rendben követik egymást a csapatok: Toro Rosso, Sauber, Lotus, Marussia, Caterham és McLaren a sorrend. Igen, az Ausztráliában remeklő Magnussen és Button a mezőny végére kerültek, miután műszaki probléma miatt alig tudtak kihajtani a pályára az edzésen.
Magnussennek állítólag ugyanaz a kipufogó-problémája jött elő, mint pénteken, de Button is csak négy kört ment, a legjobbja pedig 2 perc fölött volt, tehát ott sincs minden rendben. A Lotusokat viszont összerakták, 36 kört futottak együtt és 3,7-4,5 másodpercre meg is tudták közelíteni a legjobbakat, ám a fő kérdés továbbra is a megbízhatóság lesz náluk.
Mindkét autóban orvosolni tudták a kipufogó-szenzor hibáját, így Magnussen és Button is mehet majd az időmérőn. Eric Boullier szerint csak egy apró szoftverhiba volt, amit megoldottak, így ezzel nem lehet gond a kvalifikáción.
hogy 45 perccel az időmérő előtt elkezdett szakadni az eső, méghozzá alaposan. Nagy a forróság Sepangban, így ha viszonylag gyorsan eláll, akkor hamar felszáradhat, ám egyelőre rendesen esik.
Simán lehet, hogy halasztják majd az időmérő kezdetét, a célegyenesben például áll a víz, és annyira esik, hogy rettenetesek a látási viszonyok.
Magyar idő szerint 9.15-kor kezdődhet legkorábban az időmérő az eső miatt. Viszont a radarképen azt látták a helyszínen, hogy több kisebb viharfelhő követi egymást, így ez akár több is lehet. A következő update majd 9.05-kor.
A tavalyi idénynyitó is viharos körülmények között indult, Ausztráliában akkora volt az eső, hogy az időmérő második és harmadik harmadát vasárnapra, a futam elé kellett tolni.
A Sky-nál azt gyanítják, hogy ez már talán a harmadik, egyben utolsó zivatarcella lehet, bár most épp azt mondják, hogy a legfrissebb radarkét újabb zivatarcellák érkezését mutatja.
Legközelebb 9.20-kor hallunk majd az időmérő sorsáról.
19.21-kor lesz Sepangban, addig még van három óra ott, van ideje az esőnek.
Az új, 2014-es autókban sokkal tovább tart bármit megszerelni, így ha vasárnap reggel lenne az időmérő, aki problémába futna, annak veszélybe kerülne a futama. Míg tavaly alig 2 óra volt, hogy kicseréljenek egy teljes motort, addig idén ez már legalább 6 órába kerül, de minden más javítás ideje alaposan megnőtt. Olyannyira, hogy egyes csapatok úgy látják, hogy ha valaki szombaton kicsúszik az időmérőn, elképzelhető, hogy a vasárnapi futamig nem tudják megcsinálni az autóját.
A Safety Car kint a pályán, ellenőrzi a körülményeket, de közben bejelentették, hogy újabb 15 percet késik a rajt - ezzel már 45 perc a teljes csúszás.
nagyjából - helyi idő szerint - 18.00-ig lehet biztonságosan elindítani az időmérőt. Most 16.30 van Malajziában.
Enyhülés jöhet ezek szerint, de 4 km-re a pályától északkeletre jön egy újabb zivatarcella, ami nem jó jel. Legkorábban 9.45-kor kezdődhet az időmérő, a következő update pedig 9.35-kor jön.
Közben megint kint a Safety Car, helyenként már egész jó allpotú az ideális ív. A csapatok pedig a légbefúvókkal szárítják a bokszutcát és az eszközöket. Talán ez már jó jel.
A finn már nagyon készülődik, Rosberg is már overallban, a paddockban is egyre nagyobb a mozgolódás. Viszont a rajtot újabb 5 perccel eltolták, 9.50 ezzel a legkorábbi kezdés, következő update 9.45-kor.
Ezek szerint a csapatok úgy számolnak, hogy 9.50-kor elindulhatnak végre. A pálya állapota valóban folyamatosan javul, nagy a meleg, az is segíti a száradást, de még mindig vannak helyek, ahol áll a víz.
5 perc múlva.
Azonnal mennek ki, ahogy indul az első 18 perc, Hamilton elől, mögötte Rosberg, majd lényegében a teljes mezőny.
Most mondták Hamiltonnak, hogy még az első harmad alatt újra eshet, mindenki addig akar egy-két jó kört, amíg nem esik. A két McLaren kivételével mindenki intermediate gumikon, ők esősön. Ericsson pedig beragadt a bokszutca kijáratánál, leállt a Caterham.
A Caterham svéd pilótáját kivéve, nagy kérdés, hogy őt el tudják-e még indítani.
Megy egy mért kört ezeken, utána vált csak intermediate-re. Kockázatos, hiszen mindenki más intereken van.
Szerintük is az intermediate kell már, behívják a két pilótát kerékcserére.
A vizes pályán is a két Mercedes a legjobb, Rosberg és Hamilton a sorrend, mögöttük Ricciardo 1,5 másodpercnél is nagyobb különbséggel jön.
A címvédő a hetedik leggyorsabb most, ezzel nincs veszélyben, de nem véletlenül hívhatták ki: „Gond van az autóval” - hangzott a rádióban.
Rosberg, Hamilton és Ricciardo továbbra is az első három, de óriási a különbség a két Mercedes és mindenki más között. Közben most úgy tűnik, hogy az első harmad eső nélkül le tud menni.
6 perccel a vége előtt: Maldonado, Sutil, Bianchi, Kobajasi, Chilton és Ericsson.
Gutierrez hagyta el a pályát, de visszatért. Ahogy az eső is.
Harmadik, de fél másodpercen belül van a Mercedesek mögött, ez nagyon nagy eredmény. A negyedik legjobb Hülkenberg 1,7 másodpercre van Rosbergtől.
Ennyi volt az első harmad, 0:35-tel a vége előtt piros zászló. Elég sok mindent lebontott a svéd az autójával.
Maldonado, Sutil, Bianchi, Kobajasi, Chilton és megpördülő, majd falnak csapódó Ericsson.
A kilences kanyarban a végén.