Hamilton: Ez már kicsúszott a kezemből

2014.05.12. 22:43

Mindössze hat tizedmásodperccel verte meg Lewis Hamilton mercedeses csapattársát, Nico Rosberget a vasárnapi Spanyol GP-n. Az angol végig vezetett ugyan, de az utolsó körökre nagyon meleg lett a helyzet, és a legutolsó fordulóban a német majdnem előzni is tudott. Nem tűnt úgy, hogy Hamiltonon múlt a dolog, és ezt meg is erősítette.

"A zárókörökben óriási nyomás alatt voltam. Nico nagyon-nagyon közel állt hozzá, hogy nyerjen, nem szeretek ilyen helyzetben lenni. Azt mondanám, hogy semmi problémám nem volt, és kézben tartottam a szituációt, csak az a baj, hogy ez nem igaz" - idézte az Autosport Hamiltont.

Rosberg azt nyilatkozta, ha van még egy kör, valószínűleg megfogja a másik Mercit, a hajrában gyorsabb volt. Hamilton szerint hátráltatta őt, hogy utolsó kerékcseréjénél a szerelők túlállították az első szárnyát, amitől a kocsi még alulkormányzottabbá vált. A módosításra azért volt szükség, mert a pályáról felverődő gumitörmelék eltömíti a szárnyelemek közötti réseket, általában rutinmunkáról van szó.

Ott állítják a szárnyat a szerelők a kerékcsere közben
Ott állítják a szárnyat a szerelők a kerékcsere közben

"Amikor három egységet javasoltak, arra gondoltam, ne csinálják, mert kirívóan alulkormányzott lesz a kocsi. És utólag nem is lett igazuk. Még egy lyukat állítanak rajta, és meg lettem volna lőve" - ismertette a történteket Hamilton.

Idén a két Mercedes Bahreinben már óriásit ment, akkor féltucatszor oda-vissza előzték egymást, akkor is Hamilton jött ki győztesként. Idén negyedszer nyert, ráadásul zsinórban, Rosberg csak az első, ausztrál futamot nyerte meg, azóta négyszer második lett Hamilton mögött. Az angol mostani sikerével átvette a vezetést a világbajnokságban is Rosbergtől.