Alig látott bukás Ricciardóé

2014.10.03. 11:16

Három bukás is volt a Japán GP második szabadedzésén, Kamui Kobajasi, Daniel Ricciardo és Esteban Gutierrez is lecsúszott a pályáról. Gutierrez a hosszú balos Spoon-kanyarban csúszott ki, megszokott helyen, és Kobajasiéhoz is láttunk már hasonlót, aki a húzós S-kombinációból pördült ki.

Az viszont, ami Ricciardóval történt, igen ritka, sőt, talán ha két hasonló volt azon a ponton a Forma-1-ben: az ausztrál az utolsó félkanyarban, a célegyenesre gyorsítva vesztette el a Red Bullt, és szaladt egyenesen a kordonba.

Timo Glock korábbi szuzukai balesete

Az autó egy pillanatra kifarolt, Ricciardo korrigált, de már nem tudta az aszfalton tartani, elfogyott előtte az út. Semmi baja nem lett a versenyzőnek, de a kocsi eléggé összetört. 2005-ben Montoya, 2009-ben Timo Glock bukott nagyjából így, vagyis úgy öt évente történik ilyen. (Glock karambolja a fenti, Ricciardo mai ütközése az alábbi videóban látható.)

F1 2014 - Szuzuka Ricciardo Crash P2

Kobajasi Caterhamje kisebb károkkal megúszta, bár jóval nagyobb sebességnél hagyta el a pályát. A japán balesetét a lenti videóban nézhetik meg.

kobajasi 2014 F1 szuzuka 10/3