Prost káromkodik, felhúzta a FIA indoka is

2014.10.13. 15:37

Kiakadt a Bianchi-baleset miatt Alain Prost, múlt héten hazájában, Franciaországban nyilatkozott arról, mennyire elfogadhatatlan, hogy a Forma-1-ben egy oda nem illő tárgy, daruskocsi okozzon sérülést.

Az FIA pénteken megmagyarázta, miért történhetett meg a szerencsétlenség, azt mondták, a szokásos menetrendet követték a mentésnél, és a körülmények szerencsétlen összejátszása, hogy ilyen következményekkel járt a 25 éves tehetség bukása.

Prost a brit Autosportnak nyilatkozott erre is reagálva a hétvégén, és tovább kritizálta a szövetséget.

"Nem akarok veszekedni a FIA-val, mert nagyon tiszteletreméltó, amit a biztonság terén tettek az utóbbi 20 évben. Fejlődtek a kocsik, fejlődtek a pályák, csak egy dolog maradt, az a kibas.ott munkagép a pályán. Őrjöngtem, sokkolt a baleset" - mondta most a négyszeres világbajnok.

Azt emelte ki, hogy hiába a megszokott rend, azokat az adott helyzethez kellett volna alakítani.

"Megvan a bevett procedúra, de az időjárási körülmények egyre csak romlottak, esett, a látási viszonyok nagyon rosszak voltak. Vagyis nem lehet a procedúrához ragaszkodni. Emiatt nem győztek meg (a magyarázatukkal). Ilyen időjárásnál, azzal a tapasztalattal, ami nekik van biztonság terén, semmi rizikót nem szabadna vállalni."

Prost szerint a versenyigazgató egyszerűen rosszul döntött, amikor Sutil kicsúszása után nem hozta be a biztonsági kocsit, és pályaközelbe engedte a traktort.

"Biztonságosan indították a futamot, a safety car mögött, aztán meg is állították, és újraindították, ezért is bosszant az egész, mert először sikerült jól dönteni. Óriási balszerencse az egész baleset, de nem a baleset okai a fontosak, hanem a következményei. Ha az én fiam lenne, nem tudnám elfogadni, hogy F1-es pályán munkagéppel ütközött" - érintett már igen szenzitív területet a véleményével.

Bianchi apja, Philippe Bianchi is megszólalt már, de egyelőre csak annyit mondott, hogy később akar majd bővebben kifejteni, hogy látja az egészet.