Megy a szemétbe a legrondább F1-es ötlet
A többiekéhez hasonló orrkúpot próbál ki a következő futamon, Amerikában a Lotus, lecseréli a targoncaorrot, amit a szezon eleje óta egyedüliként alkalmaz. Vagyis az igen csúnya megoldás nem vált be, mindössze 8 pontot tudott vele szerezni a csapat, és már inkább a 2015-öshöz hasonló ötleteket próbálgatnak.
Jövőre a villás kialakítás már szabálytalan is lenne az új előírások miatt, amiket azért módosítottak, hogy az ilyen, illetve a kacsaorr és minden más esztétikailag kritizálható elem eltűnjön a Forma-1-ből.
Texasban pénteken teszik fel az új orrkúpot az egyik autójukra, még nem tudni, hogy Roman Grosjean vagy Pastor Maldonado kapja-e meg. A jelenlegi tervek szerint a versenyen aztán a villával indulnak.
Az E22-es modell talán a leggyengébb Lotus az utóbbi 30 évből, fejlesztését már hivatalosan szeptemberben abbahagyták, de Nick Chester technikai igazgató az Autosportnak most azt mondta, valójában már júniusban a 2015-ös géppel foglalkoztak.
A Lotus jövőre teljesen megújul, a Renault-t Mercedes motorra cseréli.